Megérdemelték sorsukat a klubtűzben megégett fiatalok az ortodox egyház szerint


Megérdemelték sorsukat a klubtűzben megégett fiatalok az ortodox egyház szerint. A román többségi felekezet papjai iskolai hittanórákon terjesztik ezt a véleményüket – írja az Adevarul című lapra hivatkozva a ► NOL.hu. A lap példaként említi az elitiskolaként számon tartott AD Xenopol gimnáziumot, amelynek hittanára olyan nyomtatványt osztott ki a diákjainak, amely szerint a rock sátáni zene, és célja eltávolítani a jó keresztényeket a vallástól. Az igazgatója által kérdőre vont vallástanár azt mondta, hogy ez az ortodox pátriárka álláspontja. Az igazgató szerint az eset azért is felháborító, mert az iskola két diákja is megsérült a Colectiv klubban, egyiküket súlyos állapotban egy nagy-britanniai kórházban kezelik.

Egy másik iskolában, a bukaresti Tudor Vianu középiskolában pedig nemcsak a klubok ellen izgatott a vallástanár, de a kormányellenes tüntetők ellen is. Mint ismert, az eddig 48 halálos áldozattal járó bukaresti klubtragédia a kormány bukásához vezető utcai megmozdulásokat váltott ki. mediatica

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk