Megerőszakolták, mégis ő kerülhet börtönbe


Nem elég, hogy megerőszakolták Dubaiban, most még azzal is szembe kell néznie az osztrák turistának, hogy börtönbe zárhatják őt, mivel az arab állam törvényei értelmében a nő házasságon kívüli szexet követett el, és ezért börtön jár, mérlegelés nélkül. A 24 éves nőt egy rendőr fia támadta meg, ő pedig az európai szokás értelmében azonnal a rendőrséghez fordult, hogy feljelentést tegyen. Ő lepődött meg a legjobban, amikor az igazságszolgáltatás helyett azzal szembesült, hogy még őt ítélhetik el. A támadás még tavaly december 2-án történt, amikor munkaszüneti nap volt az országban. A nő a barátaival volt szórakozni, amikor a későbbi erőszakoló felajánlotta neki, hogy hazaviszi az autójával. A nő nem sejtett semmi rosszat, ezért elfogadta az ajánlatot, csakhogy kicsivel később a férfi behajtott az ötcsillagos jemeni hotel mélygarázsába, ahol megerőszakolta az utasát. Ezután állítólag megpróbált a nővel együtt elmenni a helyszínről, de a rémült nőnek sikerült kiugrania a kocsiból és segítségért kiabált – a vendégek értesítették a rendőrséget is. Megerőszakolták, mégis ő kerülhet börtönbe: házasságon kívül szexelt

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk