Megölte kisgyerekét, de csak most tartóztatják le


Az ügyészség indítványt tett annak a tápiószelei férfinak az előzetes letartóztatására, aki ellen emberölés megalapozott gyanúja miatt nyomoz a rendőrség, s aki az eddigi adatok szerint nagy erővel fejbe verte élettársának kétéves kislányát. A férfi január 8-án tápiószelei otthonukban vigyázott élettársának korábbi kapcsolatából született gyermekére, illetve közös gyermekükre. A déli órákban igen nagy erővel legalább egyszer egy eszközzel fejbe ütötte élettársának kétéves kislányát, a gyermek néhány percen belül eszméletét vesztette. A férfi értesítette a mentőket, de a gyermek a bántalmazás következtében két nap múlva a kórházban meghalt. A bűncselekmény tárgyi súlya miatt tartani lehet attól, hogy a gyanúsított szabadlábra kerülése esetén megszökne, elrejtőzne, ezért indítványozta az ügyészség az előzetes letartóztatás elrendelését a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírájánál – tette hozzá Gyugyi Csilla. Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerda délelőtt arról tájékoztatott, hogy a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették a múlt péntek este a kórházban elhunyt kislány nevelőapját, B. Béla 38 éves tápiószelei lakost. A szóvivő közlése szerint a kirendelt igazságügyi orvos szakértő megállapította, hogy a gyermek halálában idegenkezűség is szerepet játszott. A főkapitányság emberölés gyanúja miatt nyomoz az ügyben. Az Index múlt pénteken hozta nyilvánosságra, hogy egy kétéves gyermeket súlyos törésekkel és fejsérülésekkel vittek kórházba két nappal korábban Tápiószeléről. A kislány állítólag korábbi bántalmazás nyomait is magán viselte, és olyan állapotban volt, hogy azon az orvosok is megdöbbentek. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk