Megszólalt a Bándy-ügy koronatanúja


A szemtanúnak kulcsfontosságú információi vannak a gyilkosságról. Eleinte nem is tűnt gyanúsnak, ahogy az utcán sétáló pár férfi tagja átölelte a lányt, akinek csak az arcán látszott az ijedtség – mondta el a rendőröknek az a koronatanú, aki a bíróságon a vád adu ásza lehet majd Bándy Kata gyilkosságának ügyében. A tetthely közelében lakó férfi volt az utolsó, aki élve látta a 2012. július 8-án megfojtott rendőrségi pszichológusnőt – írja a Blikk. A szemtanú a gyilkosság éjszakáján kiment valamiért házának udvarára, ekkor látta meg a látszólag partiból hazafelé igyekvő párt. Akkor még nem tűnt neki gyanúsnak a jelenet. Az is csak később tudatosult benne, hogy a lány furcsán viselkedett. Ugyanis a gyanúsított P. László (26) úgy ölelte át a rémült Bándy Katát, hogy ő képtelen volt kibújni a szorításból. Segítségért azonban nem mert kiáltani, valószínűleg azért, mert nem lehetett biztos abban, hogy nincs kés P. Lászlónál. P. László egyelőre kétféle vallomást adott elő a rendőröknek: először azt mondta, hirtelen ötlettől vezérelve támadt a lányra, majd azt, hogy ismerte őt, és korábban már jártak egymással. Az ügy tárgyalása februárban kezdődik, ahol a gyilkos eddig tett összes – hat különböző – vallomását felolvassák. hír24

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk