Megtalálták a szászrégeni zsidó temető meggyalázóit


Tetten ért a szászrégeni rendőrség öt, 9 és 16 év közötti gyermeket, amint parkouroztak a helyi zsidó temetőben. Erre azt követően került sor, hogy a Romániai Zsidó Közösségek Szövetsége jelentette, ismeretlen tettesek feldúltak a hétvégén tíz sírt és tönkretették a temető bejárati kapuját. Rendőrségi források azt nyilatkozták az AGERPRES hírügynökségnek, hogy a hétvégén meggyalázott sírokon kívül még egy sírkövet megrongáltak a kiskorúak. Kettejüknek állítólag sikerült megszökniük a rendőrök elől, játszótársaik nyilatkozatai nyomán azonban kézre kerítették őket.

A rendőrség közleménye értelmében a 9 és 16 év közötti gyermekek helybéliek. Kettejüket, egy 15 és egy 16 éves fiút tetten ért a rendőrség, amint megrongálták az egyik síremléket. Még a helyszínen kiderült, hogy ugyanez a két kiskorú a szombatra virradó éjszaka betörte a temető bejárati kapuját, és feldöntött tíz síremléket. Az ügyben sírgyalázás miatt vizsgálatot indított a szászrégeni ügyészség.

A Romániai Zsidó Közösségek Szövetsége hétfőn tiltakozó levelet fogalmazott meg a szászrégeni zsidó temető meggyalázása miatt. A közleményben felháborodásuknak adnak hangot “az újabb antiszemita és huligán megnyilvánulás miatt”, és reményüket fejezik ki, hogy mielőbb a tettesek nyomára bukkannak. Kijelentették, nem tekintik véletlen egybeesésnek, hogy az incidens éppen azon a héten történt, amikor országszerte megemlékeztek a romániai holokauszt áldozatairól.

AGERPRES

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk