Négy és fél kiló kokaint találtak a Liszt Ferenc-repülőtéren


Csaknem négy és fél kilogramm kokaint próbált kézipoggyászában Magyarországra csempészni egy spanyol férfi a budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szóvivője az MTI-t. Suller György Attila közölte: a spanyol állampolgárságú férfi Dél-Amerikából, Dubaj érintésével érkezett Budapestre, és a vámmentes folyosón akarta elhagyni a repteret. A pénzügyőrök azonban megvizsgálták kézipoggyászát, és az oldalfalában fehér port tartalmazó, ragasztóval rögzített csomagokat találtak. Az anyagról a helyszínen elvégzett gyorsteszt alapján kiderült, hogy kokain. A csempészárut a pénzügyőrök lefoglalták, a gyanúsítottat átadták a rendőrségnek, és feljelentést tettek kábítószer birtoklásának megalapozott gyanúja miatt. Az összesen 4366,4 grammnyi drog feketepiaci értéke meghaladja a 65,5 millió forintot – közölte a szóvivő. Az idén ez már a harmadik eset volt, amikor Dél-Amerikából, Dubaj érintésével próbáltak meg nagyobb mennyiségű kokaint becsempészni Magyarországra. Január 10-én egy portugál férfi és egy nő 110 millió forint értékű kokaint próbált Magyarországra csempészni. Ők Brazíliából, Dubaj érintésével érkeztek Budapestre, és a kábítószert hajfestékes tasakokba csomagolva akarták behozni az országba. Január 14-én hasonló módszerrel, ugyanazon az útvonalon akart 200 millió forint értékű kokaint Magyarországra csempészni egy olasz férfi. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk