Nem volt szerelmi viszony Bándy Kata és gyilkosa között


Nemcsak a Bándy Katát ismerők, hanem szerdán szakértő is kizárta, hogy a pszichológusnak viszonya volt a megölésével vádolt P. Lászlóval, akinek a pere hétfőn kezdődött meg a Pécsi Törvényszéken.

Bándy-Kata-gyilkosa
Az ügyben meghallgatott igazságügyi pszichológus szakértő a vádlott korábbi vizsgálatának eredményeit értékelve a tárgyaláson azt mondta, hogy a férfinak nincs Bándy Katával kapcsolatban olyan mennyiségű és részletes információja, amely az általa felvázolt intim viszony alapján elvárható lenne. Az ügyben aljas indokból elkövetett emberöléssel és kifosztással vádolt P. László erre reagálva fenntartotta korábbi vallomását, amely szerint Bándy Katát már hetekkel a gyilkosság előtt megismerte egy parkban. A gyilkosságot elismerő férfi azt állította, nemcsak találkozgatott, hanem csókolózott és szeretkezett is a fiatal nővel. Aznap éjjel kérdőre vonta, miért mindig csak esténként lehetnek együtt, miért nem vállalják fel kapcsolatukat. Ekkor indulatba jött, és puszta kézzel megfojtotta a nőt, de nem erőszakolta meg. Közösülés közben fojtotta meg… A vádiratban ezzel szemben az áll, hogy a születésnapi összejövetelről hazafelé tartó Bándy Katát tavaly július 8-án, hajnali két órakor pécsi, Dugonics utcai lakása előtt szólította meg P. László, majd egy játszótérre kényszerítette. Közösült vele, s közben, hogy ellenállását megtörje, a táskája vállszíjával megfojtotta. A szerdán meghallgatott pszichológus szakértő szólt arról is, hogy P. László magasabb intellektusúnak tűnik, mint alapfokú végzettségéből feltételezhető. Exhibicionista személyiség, szeret szerepelni, ugyanakkor hajlamos agresszív cselekedetre, de ez hamar lecsenghet. Az igazságügyi elmeorvos szakértő azt hangsúlyozta: a vádlott nem szenved – és a tett elkövetése idején sem szenvedett – olyan kóros elmeállapotban, amely akadályozná cselekedetei következményeinek felismerésében. Lényeges tudatmódosulást a vádlott által többször említett aznapi együttes bor- és drogfogyasztás sem okozhatott, emlékezetvesztéssel járó tudatszűkületet nem állapítható meg nála. Az igazságügyi orvos szakértő Bándy Kata holttestének boncolásával és a vádlott sérüléseivel kapcsolatos szakvéleményt összegezte. Ennek alapján az áldozat halálakor közepes fokban volt ittas, testén 19 külsérelmi nyomot találtak, ezek egy része egyértelműen szexuális indíttatású bűncselekményre utalnak. Nem kizárt, hogy a fiatal nő nyakát táskájának vállszíjával is szorította támadója, de biztos, hogy kézzel fojtotta meg. P. László hátán jellegzetes karmolásnyomokat talált a szakértő, ezek egyértelműen a bűncselekmény idején keletkeztek. Az orvos szakértő valószínűtlennek tartotta, hogy a vádlott hámsérülései egyéb tevékenységhez köthetők. Pedig a vádlott korábban úgy nyilatkozott: egyedül a kezén szerzett sérülését okozta Bándy Kata, a többit vasazás közben szenvedte el. A bíróság szerdára tanúkat is beidézett. Egy nő elmondta: a bűncselekmény után két nappal az utcán egy telefonáló férfira lett figyelmes, aki megkérdezte beszélgetőpartnerétől, hogy “keresték-e őt az eltűnt lánnyal kapcsolatban”. A tanú a szembesítéskor azt állította, ez az ember P. László volt. Ugyancsak felismerte a vádlottat annak a tetthely közeli benzinkútnak az eladója és kútkezelője, ahova július 8-án hajnalban P. László betért, hogy cigarettát vegyen. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk