Őrizetben a feltételezett kerepesi gyilkos


A rendőrök egy 39 éves kistarcsai férfit gyanúsítanak azzal, hogy szombatra virradóra halálra késelt egy férfit. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség közleménye szerint a kistarcsai férfi társaival szombat éjszaka megjelent Kerepes egyik családi házánál, ahol az ott lakókkal vitatkozni kezdtek. A vita verekedéssé fajult, amelynek során a kistarcsai férfi késsel megszúrt egy 28 éves férfit, aki a helyszínen belehalt sérüléseibe. A rendőrök négy embert állítottak elő és hallgattak ki a bűncselekmény elkövetésével összefüggésben. A 39 éves kistarcsai férfit kihallgatása után bűnügyi őrizetbe vették, ellene emberölés gyanúja miatt folyik eljárás. A nyomozóhatóság kezdeményezte a férfi előzetes letartóztatását. ► MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk