Összemarcangoltak a kutyák egy 8 éves gyermeket – súlyos az állapota


Súlyos állapotban fekszik a kolozsvári gyermekkórház sürgősségi osztályán egy 8 éves kisfiú, akit négy kutya harapott össze.

Carmen Jucan, a Kolozs megyei rendőrség szóvivője pénteken az AGERPRES hírügynökségnek úgy nyilatkozott, az ügyben bűnügyi kivizsgálás kezdődött.

A szóvivő elmondása szerint a gyermek csütörtök délután 17:45 óra körül Aranyosgyéresen egy cég udvarára ment be, amelyet kutyák őriztek. Az állatok több helyen megharapták a 8 éves kisfiút. Gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt indult eljárás – tette hozzá Jucan.

A gyermeket Aranyosgyéresről szállították a kolozsvári sürgősségi osztályra, állapota súlyos. Egészségügyi források az AGERPRES hírügynökséget arról tájékoztatták, hogy az éjszaka folyamán a kisfiút 6 órán keresztül műtötték a vérzések elállítása érdekében. Ugyanazon források szerint a gyermeken több mint húsz harapás nyoma van, többek közt az arcán is.

AGERPRES

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk