Öv nélkül vezetett és telefonált Falusi


A Pa-Dö-Dő énekese biztonság öv nélkül, telefonnal a kezében vezetett. A Blikk egyik olvasója készítette róla a fényképet, amelyet elküldött a lapnak, a következő magyarázat kíséretében: péntek délelőtt szúrta ki Falusi Mariannt az autójában a Vidámpark környékén. Amikor jobban megnézte, akkor tűnt fel, hogy nem csak egy szabálysértést követett el vezetés közben. Hiszen a biztonsági övét sem kötötte be, ráadásul még telefonált is! – Elnézést kérek Magyarország össze sofőrjétől, aki még sosem csinált ilyet. A kép készítőjének pedig azt üzenem, hogy az autóban sminkelni, enni is szoktam, sőt már szexeltem is benne, úgyhogy rossz pillanatot kapott el – reagált ironikusan Falusi Mariann. Öv nélkül vezetett és telefonált Falusi

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk