Pedofil bűncselekmények: bocsánatot kért a volt iskolaigazgató


Bocsánatot kért Ausztrália egyik leghíresebb magániskolájának volt igazgatója, amiért hivatali ideje alatt több tanár szexuális visszaéléseket követett el a diákokkal szemben. Ian Paterson kedd reggel jelent meg a pedofil bűncselekmények feltárását országos szinten végző nemzeti vizsgálóbizottság előtt és ismerte el felelősségét a sydneyi Knox Grammar nappali és bentlakásos iskolában történt szexuális visszaélések miatt. A 2013 áprilisa óta működő testülethez érkezett panaszok szerint a nagynevű iskolában – amelynek öregdiákjai között megtalálni Gough Whitlam volt ausztrál kormányfőt (1972-1975) és Hugh Jackman színészt is – 1970 és 2012 között követtek el szexuális visszaéléseket a diákok ellen. Az intézet egyik volt tanulója szerint a Knox Grammar hemzsegett a pedofiloktól. Paterson harminc éven át – 1998-ig – vezette az általános és középfokú oktatást nyújtó iskolát. Ez idő alatt egyszer sem értesítette a rendőrséget az említett visszaélésekről, sőt még ajánlólevelet is írt néhány olyan tanárnak, akik ellen később eljárás indult pedofília miatt. A volt igazgató a bizottság előtt tett vallomásában elismerte, hogy hibát követett el, és bocsánatot kért a fiataloknak okozott fájdalomért. “Tudnom kellett volna véget vetni azoknak az eseményeknek, amelyek ezekhez a visszaélésekhez vezettek. Ennek az egésznek tragikus következményei lettek a felügyeletem alatt lévő fiúkra és családjukra nézve” – jelentette ki Paterson. Az egykori igazgató közvetlenül nem vett ugyan részt a pedofil bűncselekményekben, de egyes tanúvallomások szerint 1989-ben egy zenei előadás próbáin illetlenül nyúlt egy fiatal lányhoz. Az ausztrál kormány 2012 novemberében jelentette be, hogy bírói hatalommal felruházott bizottságot hoz létre annak feltárására, miként reagáltak a különböző intézmények a pedofil bűncselekményekről szóló számos feljelentésre. A testülethez azóta hatalmas mennyiségű panasz érkezett. A vizsgálódás a vallási intézményeken túl állami szervekre, iskolákra és közösségi csoportokra, például sportegyesületekre is kiterjed. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk