Robbanótesteket találtak a Kossuth téren


Robbanótesteket találtak a fővárosban, a Kossuth téren, a Parlament épülete előtti terület átépítési munkálatai közben vasárnap az ott dolgozó munkások. Várkonyi Melinda, a Magyar Honvédség tűzszerész ezred kommunikációs tisztje elmondta: egy 10,5 centiméteres német repeszgránátot, valamint egy 50 kilogrammos szovjet rombolóbombát és annak egy töredékét azonosították a helyszínre érkezett katonai tűzszerészek. Hozzátette, a gránát nem kilőtt állapotban volt, a bombamaradvány pedig tartalmazta a gyújtószerkezetet. A gyújtószerkezetet a helyszínen kiszerelték és megsemmisítették a tűzszerészek, a bombatestmaradványt, illetve a gránátot pedig a Magyar Honvédség központi gyűjtőjébe szállítják. A tűzszerész munkálatok idejére a munkásoknak el kellett hagyniuk az építési területet, de más, állampolgárokat érintő korlátozást nem kellett bevezetni – tájékoztatott a kommunikációs tiszt. Hozzátette, hogy tavaly nyáron már találtak a Kossuth téren egy 100 kilogrammos szovjet légi bombát, amely szintén az átépítési munkálatok során került elő. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk