Romániában temetik a magyar rendőrök által agyonvert férfit


Romániában szeretném eltemetni a testvéremet – mondta megtörten Csaba, annak a Bara Józsefnek (†47) a testvére, akit a gyanú szerint kihallgatás közben vert agyon két rendőr. – Már csak az utolsó boncolási szakvéleményre van szükség, hogy utána kiadják a holttestet – magyarázta a testvér. – Nagyon drága a hazaszállítás, és nem tudjuk, miből fogjuk tudni kifizetni, de mindennél jobban szeretnénk, hogy Józsit otthon temethessük el. Bár a családnak most az a legfontosabb, hogy végső búcsút vehessenek Józseftől, Csaba szeretné, hogy végre fény derüljön az igazságra. Erre jó esély van, ugyanis kiderült: egy harmadik rendőr koronatanú lehet az ügyben. A férfi a Bors szerint szemtanúja volt a kihallgatásnak. A két rendőr, B. Csongor (29) és B. Viktor (27) azt vallotta, hogy szabályosan jártak el, amikor próbálták megtörni Józsefet. A harmadik rendőr állítása szerint nemcsak látta a verést, de meg is próbálta megfékezni kollégáit. – Ha egy rendőr visszaélést tapasztal, azonnali jelentési kötelezettsége van – mondta el lapunknak a B. Viktort védő dr. Kiszely Zsuzsa, akit hivatalosan nem tájékoztattak a tanúról. Gyugyi Csilla, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivője azt MTI-nek annyit mondott: a folyamatban lévő nyomozás adatait nem kívánják megosztani a közvéleménnyel. Blikk

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk