Rómeó és Júlia mintájára ölte meg magát a pár!


Együtt lett öngyilkos egy brit házaspár – méghozzá Shakespeare híres drámája, a Rómeó és Júlia mintájára.

Christopher Stonehouse (44) és Alphira (27) 2005 óta voltak házasok, és régóta küzdöttek mentális problémákkal. Egy nap bezárkóztak a hálószobájukba, bevettek egy csomó gyógyszert, és búcsúlevelet hagytak, „Rómeó és Júlia” aláírással. Mellettük Shakespeare híres drámájának egy példánya volt, amiben alá voltak húzva a két címszereplő öngyilkosságára vonatkozó sorok. A pár még a DVD lejátszóban is a dráma filmes változatát hagyta. Stonehouse előtte még küldött egy SMS-t egy mentálhigiénés szakembernek, amelyben beszámolt a tervükről. „Alphira és én úgy döntöttünk, hogy véget vetünk az életünknek. Túl régóta szenvedünk már, és nem bírjuk tovább. A hátsó ajtó és a kerti kapu nyitva van” – írták Damian Walshnak. A pszichológus azonban este már nem olvasta a segélykiáltást, csak másnap reggel találta meg az üzenetet – írja a Daily Mail. Mint kiderült, a feleség már korábban is kísérelt meg öngyilkosságot: túladagolta magának a gyógyszereit, és felvágta a csuklóját. Éveken át járt a férjével terápiára, és úgy tűnt, lassan javul az állapotuk. Senki sem gondolta volna, hogy öngyilkosságra készülnek, az utóbbi időben épp a gyermekvállalásról beszélgettek – mondta róluk az orvos. Blikk

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk