Tizenkét év fegyházra ítélték a lányát molesztáló volt bv-s alkalmazottat


Tizenkét év fegyházbüntetésre ítélte a Budapest Környéki Törvényszék pénteken első fokon azt a korábban a büntetés-végrehajtásnál (bv) főtörzsőrmesterként szolgáló férfit, aki rendszeresen molesztálta a nevelt lányát – tájékoztatta a törvényszék szóvivője az MTI-t. Koszta János közölte: a most 38 éves Gy. Istvánt szexuális erőszak, gyermekpornográfia és lőfegyverrel való visszaélés miatt mondta ki bűnösnek a bíróság. Mellékbüntetésként 10 évre eltiltották a közügyek gyakorlásától, valamint megszüntették szülői felügyeleti jogát. Az ítélet nem jogerős, mert a védő enyhítésért, az ügyész súlyosbításért fellebbezett – tette hozzá a szóvivő. A vádirat szerint Gy. István 2000-ben létesített élettársi kapcsolatot egy nővel, akivel együtt nevelték az asszony előző házasságában született, akkor 3 éves kislányát. Később a pár házasságot kötött, a férfi pedig örökbe fogadta a lányt. A gyermekkel a vádlott 2005-től (a kislány 8 éves korától) kezdett fajtalankodni, minden lehetőséget kihasznált, hogy szexuálisan erőszakoskodjon vele, miközben a telefonjával számos pornográf felvételt is készített ezekről az esetekről. Az egyebek mellett kérleléssel, utasítással és fenyegetéssel kikényszerített utolsó ilyen alkalom 2013. november 9-én volt, két nappal később a férfit őrizetbe vették, majd előzetes letartóztatásba helyezték. Mivel a volt főtörzsőrmesternél a házkutatáskor egy engedély nélkül tartott, flóbert típusú pisztolyt is találtak, lőfegyverrel való visszaéléssel is megvádolták. A pert zárt ajtók mögött folytatták le. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk