Tragikus buszbaleset a perui autópályán, sokan meghaltak


Három busz és egy hűtőkocsi rohant egymásba az autópályán az észak-perui Casma városának közelében hétfőn. Az ütközés olyan nagy volt, hogy a járművekből jószerivel semmi sem maradt. Az egyik busz áttért a szembelévő sávba, ahol összeütközött a másik három járművel. Legalább 37 ember meghalt, hatan pedig még mindig kritikus állapotban vannak – írja a CNN.

A dél-amerikai országban a távolsági tömegközlekedés egyik legelterjedtebb formája a buszozás. 2010 februárjában a szintén északon fekvő Virúnál ütközött össze két busz, 38-an meghaltak, 51-en megsebesültek. Az egyik legsúlyosabb buszbaleset 2013-ban októberében történt, az összes utas és a sofőr, összesen 51 ember – köztük 14 gyerek – vesztette életét, amikor egy busz kétszáz méteres szakadékba zuhant. ► NOL

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk