Tüzérségi eszköznek nézett egy ágyúmakettet a román rendőrség


Színházi kellékként használt 1848-as ágyúmaketettet foglalt le Székelyszenterzsébeten (Eliseni) a román rendőrség – közölte az MTI-vel pénteken Kincses Kálmán, a település református lelkésze, az Erdélyi Baranta Szövetség elnöke. A Hargita megyei rendőrség korábban azt közölte: december 13-án minősített csempészés, és a fegyvertartási törvények megszegése gyanújával indított nyomozást, miután a fegyverosztály munkatársai egy engedély nélkül tartott, Magyarországról behozott tüzérségi eszközt azonosítottak egy Székelykeresztúr melletti településen. A Mediafax hírügynökség az illegális pirotechnikai eszközök (petárdák, orvvadászatra használt eszközök) lefoglalását célzó rendőrségi razziákról szóló hírében számolt be a Székelyföldön lefoglalt ágyúról. Kincses Kálmán az MTI-nek elmondta: tavaly ünnepi beszédet mondott a Tápióbicskei Tavaszi Emlékhadjáraton és ekkor kapta ajándékba a hagyományőrző rendezvény szervezőitől az ágyúmakettet, amely szerinte az Európai Unióban sehol nem engedélyköteles. Hozzátette: ő maga fordult a székelykeresztúri rendőrséghez, hogy tisztázza, kell-e engedélyeztetni Romániában a hagyományőrző kelléket. Korábban ugyanis a Romániában sem engedélyköteles hagyományos íjakat is többször elkobozta a Kovászna megyei rendőrség a baranta szövetség tagjaitól – mutatott rá az egyesület elnöke. Kincses Kálmán beszámolt róla: a hatvan centiméter hosszú maketthez hangtechnikai töltetek járnak, amelyekkel az ágyúlövés hangját lehet imitálni, és ezeket használták is a tavalyi falunapok alkalmával. Miután a rendőrségi nyomozásról a magyarországi ajándékozók is értesültek, Vukics Ferenc, az Országos Baranta Szövetség elnöke, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem oktatója levelet írt az adományozás körülményeiről, amelynek román nyelvű fordítását a Hargita megyei rendőrségnek is eljuttatták. “A makett ágyúként való használatra alkalmatlan. Miután az öntés nem szabványeljárással történt, ezért hangtechnikai töltet biztonságos használatához is meg kellett erősíteni egy 5mm-es falvastagságú csőbetéttel. Maga az eszköz csak hangtechnikai eszközként hasznosítható. Az ilyen főfurattal rendelkező eszköz nem minősül elöltöltős fegyvernek. A pirotechnikai, a hangtechnikai tevékenységet minden európai országban elkülönítik a lőfegyverekről és lőszerekről szóló rendelkezésektől” – írta a magyarországi szakértő a Székelyföldön lefoglalt ágyúmakett ügyében. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk