Vádemelés Dan Sova ellen


Vádat emelt a korrupcióellenes ügyészség Dan Sova szenátor ellen, aki a szociáldemokrata Victor Ponta volt miniszterelnök barátja és egykori üzlettársa. A szenátort befolyással való üzérkedéssel vádolják. A vádhatóság szerint a szenátor közbenjárt a govorai (Valcea megye) hőerőmű igazgatójánál, hogy az állami vállalat havi 10 ezer eurós jogi tanácsadói szerződést kössön egy ügyvédi irodával, amelytől a szenátor minden hónapban megkapta a pénz felét. Az ügyészség szerint két ilyen szerződést is kötött a hőerőmű a szenátor közbenjárására, egyet 2011-ben, a másodikat 2013-ban. A vádhatóság szerint a hőerőműnek nem volt szüksége ezekre a szerződésekre, mert abban az időszakban rendelkezett jogi osztállyal, ahol hat jogász volt alkalmazásban.

A vádhatóság Mihai Balan, a hőerőmű igazgatója ellen is vádat emelt, aki a szerződések révén 1,3 millió lej kárt okozott az állami vállalatnak. Sova ellen tavaly szeptemberben már vádat emeltek egy másik ügyben, amelyben maga Ponta is érintett. Pontát azzal vádolják, hogy 2007-2008-ban ténylegesen el nem végzett ügyvédi szolgálatokért vett fel havi 2-3000 eurós honoráriumot Dan Sova cégétől, az összeg igazolásául pedig 17 teljesítési igazolást hamisított. Ítélet még nem született ebben a perben. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk