Váratlan fordulat! Mégis volt kokain a coccolinós csomagban!


Több mint 4 gramm kokain volt azokban az öblítőkben, amely miatt börtönbe került egy magyar férfi év végén Amerikában – írja az amerikai Népszava. A csomag címzettje azóta is börtönben van, de ügyvédje szerint már tisztázták ebben az ügyben a szerepét, csak időközben lejárt a vízuma.

Coccolino-kokain
A magyar sajtóban megjelent híradások szerint a Coccolino öblítő miatt nézték kokaincsempésznek azt a magyar férfit, akinek csomagjába nyomkövetőt tettek a Kennedy repülőtéren, majd a csomag felnyitásakor kommandósok csaptak le rá. A nyomozati anyagok szerint azonban a repülőtéren a drogteszt pozitív eredményt mutatott, és becslés szerint 4,252 gramm kábítószert tartalmazott – írja az amerikai Népszava. A lap szerint november 12-én érkezett a csomag a JFK repülőtérre, amelynek címzettje B. Viktor volt. A csomagban találtak öt palackot, amely mosószernek látszott. Ebből négy palack volt a Coccolino, amelyről megállapították, hogy mosószer, annál is inkább, mert a Coccolino ugyanolyan dobozban kapható Amerikában is, “Snuggle” néven. A rutinvizsgálat során a négy palackban pozitív eredményt mutatott a kokainteszt. November 13-án a New York-i kerületi bíróság elfogatóparancsot adott ki a címzett ellen, és engedélyezte nyomkövető elhelyezését a csomagban. November 14-én postásnak öltözött ügynök kézbesítette a csomagot. A küldeményt egy “Attila” nevű férfi vette át délután 1 órakor, majd az ügynökök várták a nyomkövető jelzését. Délután 2 óra 50 perckor megszólalt a nyomkövető, ekkor berontottak a lakásba, és elfogták B. Viktort a csomaggal a kezében. Állítólag allergiás más mosószerekre A magyar férfi elmondta, hogy a csomag az övé, ő rendelte, és azt tartalmazza, amit kért. Majd úgy nyilatkozott, hogy az öblítőszerben nem rendelt kokaint. A küldeményt egy C. Bálint nevű ismerőse küldte az ő kérésére, mert allergiás más mosószerekre. C. Bálint vallomásában azt mondta, tudomása szerint Berki azért tartózkodik Amerikában, mert egy ruházati kereskedelemmel foglalkozó céget akar alapítani. A gyanúsítottal a Facebook-on és telefonon tartott kapcsolatot, és idén nyáron ismerte meg, amikor Amerikában járt, és egy ismerőse mutatta be őket egymásnak. Czirják elmondta, hogy ez volt az első alkalom, hogy csomagot kért B. Elmondása szerint B. azt is kérte, hogy kap majd egy ismeretlen személytől egy ágyneműs csomagot, és azt is küldje el a részére. C. megkapta ezt a csomagot is, és felbontás nélkül hozzátette a többi küldeményhez. C. azt állította, nem tett kokaint a csomagba, az ismeretlen férfitől kapott csomagban nem tudta mi volt, mert azt nem nyitotta ki. Az amerikai hatóságok nem a felbontatlan ismeretlen küldeményben, hanem a Coccolino öblítőben találták meg az állítólagos kábítószert. Berki menekültstátuszt kér Amerikában B. magyar származású ügyvédje, Peter Ronai tájékoztatása szerint a férfi szerepét december 3-án tisztázta a New York-i kerületi bíróság. Az állam nem folytatja az ügyet, nem emel vádat, az okot az irat nem tartalmazza. B. továbbra is börtönben tartják, az ügyvéd tájékoztatása szerint azért, mert a lejárt vízuma miatt közben illegálissá vált a tartózkodása. Peter Ronai szerint azonban B. Viktor menekültstátuszt akar kérni, mert az első magyar melegházasság tagjaként nem érzi magát biztonságban Magyarországon, ha vissza kell térnie. Peter Ronai az ügy miatt perelni készül az amerikai államot, mert álláspontja szerint B. Viktort a kokainbirtoklás- és terjesztés téves gyanúja miatt ok nélkül tartották börtönben, ezzel jelentős károkat okoztak neki. Emiatt napi 7500 dolláros kártérítést követel védence nevében. origo

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk!