Világháborús bomba miatt forgalomkorlátozás lesz a Keleti pályaudvar környékén


Világháborús bombát hatástalanítanak a honvédség tűzszerészei ma éjjel Budapest VIII. kerületében, a Kerepesi úton. Este lezárják a környéket. Az intézkedések a Keleti pályaudvar éjszakai forgalmát is érintik.

Markovics Zita, a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje az MTI-nek elmondta: szerdán a Kerepesi út 17. számnál, az egykori gumigyár területén zajló építkezés során került elő egy 1938-ban Magyarországon gyártott, ötven kilogrammos légibomba. A robbanótest élesített, mágneses gyújtószerkezettel van ellátva. Ezért a hatástalanítás idejére nagyjából háromszáz méter sugarú körben ki kell üríteni az épületeket, és lezárni a közlekedési útvonalakat.

A rendőrség tájékoztatása szerint este fél 8-tól kiürítik a VIII. kerületi Asztalos Sándor út 7. és 8. szám alatti társasházat. Emellett péntek este fél 9-től szombaton hajnali 2 óráig lezárják az Asztalos Sándor utat a Kerepesi út és a Ciprus utca között, továbbá 21.45-től szintén szombat hajnali 2 óráig a Kerepesi utat a Dózsa György út és a Baross tér között – közölték.

A Mávinform azt közölte: a Keleti pályaudvar és Ferencváros, valamint a Keleti és Kőbánya felső között 22.30-tól szünetel a vonatközlekedés várhatóan szombaton hajnali 1 óráig.

A forgalomkorlátozás 14 személyszállító vonat közlekedését érinti.

A lezárás ideje alatt a Budapest-Győr-Hegyeshalom és a Budapest-Kunszentmiklós-Tass-Kelebia vonalak Keleti pályaudvar és Ferencváros, valamint a Budapest-Újszász-Szolnok-Békéscsaba és a Budapest-Hatvan-Miskolc vonalak közös szakaszán, a Keleti és Kőbánya felső között pótlóbuszok közlekednek néhány éjszakai vonat helyett.

A 347-es számú, Bécsből Bukarestbe közlekedő Dacia nemzetközi gyorsvonat nem megy be a Keleti pályaudvarra. Az információs térképek megtekinthetők a MÁV-csoport weboldalán.

Szombat hajnalban menetrend szerint megindulhat a vasúti közlekedés a Keleti pályaudvarról – közölték.

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk