Vizsgálják a 17 éves fiatalemberrel szexuális kapcsolat létesítését indítványozó pap ügyét. A hívek váratlan reakciója


Tapssal fogadták hívei azt az ortodox papot, akit kiskorú megrontásával vádolnak. Mint arról beszámoltunk, nyilvánosságra került egy hangfelvétel, amelyen Cristian Pomohaci nyíltan szexuális kapcsolatot indítványoz egy 17 éves fiatalemberrel. Pénzt is ígért neki az együttlétért.

A gyulafehérvári ortodox érsekségen hétfőn eljárást kezdtek ügyében, és behívatták meghallgatásra. Amikor az intézmény bejáratához érkezett, az ott összesereglett mintegy 300 híve tapssal köszöntötte jeléül annak, hogy ártatlannak tartják. A gyülekezet hangosan imádkozott és vallásos énekeket énekelt. Mintegy 30 csendőrt is a helyszínre vezényeltek, az esetleges rendbontások megelőzése céljával.

Cristian Pomohaci egy férfi kíséretében ment be az épületbe, feltehetőleg ügyvédje kísérte el, hogy segítségére legyen. A pap nem nyilatkozott a sajtónak, csak annyit mondott: “Isten segítsen!”

A gyulafehérvári ortodox érsek előzetesen közölte, Cristian Pomohaci nem méltó arra, hogy az oltárnál szolgáljon és igét hirdessen; minden bizonnyal búcsút inthet papi hivatásának, tette hozzá. Ma arról tájékoztattak: azért hívták meg a papot, hogy magyarázattal szolgáljon a történtekre.

Az Antena 3 emlékeztetett, Cristian Pomohaci nevét jól ismerik Erdélyben, népzenei előadói tehetségének köszönhetően.

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk