Vonattal ütközött egy autó


A vasúti átjáróban éppen áthaladó vonattal ütközött egy személyautó péntek délután Zalakomárban, a kocsiban ülők közül egy kisgyerek és édesanyja életveszélyes sérüléseket szenvedett.

Nothoff Ingrid, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: a személyautó vezetője a fénysorompós vasúti kereszteződésben – egyelőre ismeretlen okból – összeütközött az ott éppen áthaladó személyvonattal. A kocsiban négyen ültek: egy házaspár, két és fél éves kisgyerekük, valamint a család egy férfi rokona. Az első információkkal szemben nem az apát, hanem a kisgyereket és az édesanyját vitték a mentők életveszélyes sérülésekkel kórházba, az apa és a férfi rokon könnyebb sérüléseket szenvedett. A rendőrség szóvivője hozzátette: az autó egyetlen utasának sem volt bekapcsolva a biztonsági öve, és bár a kisgyerek gyermekülésben ült, azt nem rögzítették az autóban. A jármű hátsó részét érte az ütközés, az anya és gyermeke ott utazott. A kisgyereket a nagykanizsai kórházból még este Pécsre szállították tovább. A Mávinform arról tájékoztatott, hogy a jól működő fénysorompó tiltó jelzése ellenére hajtott a személygépkocsi vezetője a Lepsényből Nagykanizsára közlekedő személyvonat elé. A rendőrségi helyszínelés idején a MÁV vonatpótló buszokkal szállította az utasokat Zalakomár és Zalaszentjakab között. A vonatforgalom 20 óra után indulhatott el az érintett szakaszon, néhány vonat emiatt 100 percet is késett, a balesetet szenvedő szerelvény pedig 240 perc késéssel indulhatott tovább Nagykanizsára. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk