A Magyar Nagydíjig nem változtat a Pirelli a Forma 1-es gumikon


A július 28-i Magyar Nagydíjig az eddigi gumikeverékeket szállítja a Forma 1-es világbajnokság állomásaira a Pirelli, az autós gyorsasági sorozat kizárólagos gumiszállítója.

Az olasz vállalat csütörtökön jelentette be, hogy Nagy-Britanniában, Németországban és Magyarországon is az eddig használt összetételű abroncsokból kapnak majd az istállók, amelyek nem egyeztek bele a módosításba, mivel az új keverékeket a múlt heti Kanadai Nagydíj pénteki napján az eső miatt nem tudták megfelelően tesztelni. A vállalat ebben a szezonban sok kritikát kapott a csapatoktól – köztük a vb-címvédő Red Bulltól -, a pilótáktól és a csapatfőnököktől is, szerintük ugyanis az idei gumikkal nem lehet olyan jól versenyezni, mint a korábbiakkal. A Pirelli erre az évre azért tervezte kevésbé tartósra a gumikat, hogy a nézők a futamokon több kerékcserét és előzést lássanak. A versenyzők azonban azt állították, az abroncsok olyan gyorsan elkopnak, hogy emiatt nem lehet megfelelő és versenyképes stratégiát kidolgozni a futamokra, ráadásul lassabban kénytelenek haladni, ha meg akarják óvni a gumikat. A mostani bejelentés szerint a június végén sorra kerülő Brit Nagydíjon a kemény és közepes keverékből választhatnak majd a pilóták, míg a július 7-i Német Nagydíjra a közepes és a lágy keverékeket szállítja el a Pirelli. A július 28-i Magyar Nagydíjon ismét a kemény és a közepes keverék áll majd a csapatok és a versenyzők rendelkezésére. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk