A visszavonult Juhász Roland: teljes volt a pályafutásom


Teljesnek tartja a pályafutását Juhász Roland 95-szörös magyar válogatott labdarúgó, aki a keddi MOL Fehérvár FC-Ferencváros mérkőzésen lépett utoljára pályára.

A futballista a Fradinak lőtt győztes góllal köszönt el közönségétől, a találat pedig szépen bekeretezi a pályafutását, amely ugyancsak egy FTC-nek lőtt góllal indult.

Székesfehérvár, 2020. június 23. A fehérvári Juhász Roland 11-esbõl gólt lõ, szemben Gróf Dávid, a Ferencváros kapusa a labdarúgó OTP Bank Liga 32. fordulójában játszott MOL Fehérvár FC – Ferencvárosi TC mérkõzésen a székesfehérvári Sóstói Stadionban 2020. június 23-án. MTI/Koszticsák Szilárd

A székesfehérváriak 36 esztendős védője az M4 Sportnak adott interjújában elmondta, a nemzeti csapattól való elköszönéséhez hasonlóan “nehéz volt a búcsú”. “Egy darabig nem éreztem, az mennyire megviselt lelkileg, de akkor legalább másnap még mentem edzésre, az aktív futball jelen maradt, most viszont utoljára léptem pályára, mint profi labdarúgó” – jelentette ki Juhász, aki hazai közönség előtt akart búcsúzni, így csapata utolsó, szombati zalaegerszegi mérkőzésén már nem lépett pályára.

A lezárással kapcsolatban voltak a fejében szép forgatókönyvek, illetve szeretett volna aranyéremmel búcsúzni, ez azonban nem sikerült, mert az újrakezdés után hullámzó volt csapata teljesítménye. Kiemelte, így picit nehezebb a befejezés, de a 2019-es Magyar Kupa-finálé után meghozott elhatározása nem változott.

Székesfehérvár, 2020. június 23. A hazai közönség elõtt utoljára játszó fehérvári Juhász Roland (k) fogadja szurkolók köszöntését a labdarúgó OTP Bank Liga 32. fordulójában játszott MOL Fehérvár FC – Ferencvárosi TC mérkõzés végén a székesfehérvári Sóstói Stadionban 2020. június 23-án. MOL Fehérvár-Ferencváros 1-0. MTI/Koszticsák Szilárd

“Jó lett volna mondjuk egy MTK elleni, május 20-i győztes kupadöntő után abbahagyni, de most annak is örülnöm kellett, hogy nézők előtt, a pályán köszönhettem el, és nem úgy, hogy a Puskás Akadémia ellen a szünetben lecseréltek” – utalt Juhász első magyarországi profi klubjára és arra, hogy napra pontosan 20 esztendővel korábban, 2000. május 20-án mutatkozott be az élvonalban.

Elmondta, a visszavonulása időpontjának meghatározásában fontos volt, hogy komolyabb maradandó sérülés nélkül szerette volna lezárni pályafutását úgy, hogy az utolsó edzésig mindent meg tudjon csinálni, ahogy szeretné.

“Lett volna lehetőségem más együttesekben folytatni, de mindig olyan csapatban játszottam, amely komoly célokért küzdött, ennél lejjebb pedig nem szerettem volna adni”

– hangsúlyozta a fehérváriak csapatkapitánya.

Kiemelte, pozíciójából adódóan azt nem teheti meg, hogy 10-20 percekre beszálljon, mert egy védelem akkor jó, ha állandó összeállításban szerepel, azt pedig nem szerette volna, hogy a padon ücsörögjön, vagy egy fiataltól vegye el a helyet. A mai napig úgy gondolja, jó döntést hozott, és köszönettel tartozik a fehérváriaknak, hogy úgy búcsúzhatott, ahogyan szeretett volna.

“Amikor hazaszerződtem, a Fehérvár kiállt mellettem, és első, négy hónapos szerződésem ideje alatt a körülmények meggyőztek arról, maradnom kell. A mai napig a legjobb döntésnek tartom, egy percig sem bántam meg, hogy hazajöttem” – mondta Juhász Roland. Szerinte a szurkolók az elején kicsit nehezen fogadták el, mert attól tartottak, hogy csak levezetni tért haza, de reméli, ezt sikerült megcáfolnia.

“Ugyan a mostani idényben már kisebb nagyobb sérülések hátráltattak, a célokat, amiket ideigazolásomkor kitűztem, megvalósítottam. Szerettem volna ismét magyar bajnok és Magyar Kupa-győztes lenni, illetve itthoni csapattal nemzetközi kupában szerepelni. Megküzdöttem azért, hogy elismerjenek” – emelte ki a hátvéd.

Székesfehérvár, 2020. június 23. A fehérvári szurkolók a labdarúgó OTP Bank Liga 32. fordulójában játszott MOL Fehérvár FC – Ferencvárosi TC mérkõzésen a székesfehérvári Sóstói Stadionban 2020. június 23-án. MTI/Koszticsák Szilárd

Kifejtette, sikereiben a hozzáállásának nagy szerepe volt, már fiatal korában igyekezett tanulni a körülötte lévők rossz példájából, hibáiból. Megjegyezte, volt fél év, amikor azt hitte, a kevesebb is elég, de akkor “kapott egy pofont”, utána pedig belátta, az utolsó mérkőzésig bele kell adni apait-anyait, különben az ember nagyon gyorsan le tudja rombolni, amit egy pályafutás során felépített. A Fehérvár csapatkapitányaként örült, ha egy fiatal vevő volt a véleményére, meglátásaira, mert tudja, neki mennyit jelentett, amikor ifjoncként az MTK-ban akkori példaképe, Illés Béla, vagy Halmai Gábor, esetleg Pisont István megdicsérte akár mérkőzés közben is.

Pályafutására visszatekintve azt mondta, teljesnek érzi a karrierjét, és bár elképzelhető, hogy a belga Anderlechtből – amelyben 2005 és 2013 között szerepelt – “lehetett volna egy lépcső felfelé”, valamiért végül így alakult az élete.

“A sérülések elkerültek, nyertem hét bajnoki címet, szereztem számos egyéb elsőséget, szerepeltem Európa-bajnokságon

– ha kisgyerekként ezt felvázolják nekem, aláírtam volna” – fogalmazott Juhász Roland, aki szerencsés embernek gondolja magát amiatt, hogy majdnem 37 éves koráig azt csinálhatta, amit szeret.

A Fehérvárnál töltött évei kapcsán Marko Nikolic vezetőedzőnek és a nyáron a magyar együttest elhagyó Vinícius Paulónak mondott köszönetet: előbbi irányításával meg tudott újulni, és az Európa-liga csoportkörébe jutott együttesben 35 éves kora után is közel ötven mérkőzést tudott játszani egy szezonon belül, míg utóbbit remek embernek és játékosnak tartja, akivel “mindig számíthattak egymásra”.

Székesfehérvár, 2020. június 23. Juhász Roland 95-szörös magyar válogatott labdarúgó, a MOL Fehérvár FC játékosa szól a szurkolókhoz a Ferencváros elleni összecsapás kezdete elõtt a székesfehérvári Sóstói Stadionban 2020. június 23-án. A labdarúgó ezen a mérkõzésen lép pályára utoljára. MTI/Koszticsák Szilárd

“Fiatalon is céltudatos voltam, minél előbb próbáltam megvalósítani, amit kitűztem magam elé. Első NB I-es gólomat épp a Ferencváros ellen szereztem, örülök, hogy győzelemmel és góllal tudtam búcsúzni a csapattársaktól, szurkolóktól” – mondta a védő, akinek az edzőtáborok egyáltalán nem fognak hiányozni, az öltözői légkör viszont annál inkább.

A jövővel kapcsolatban azt nyilatkozta, bár korábban kizárta, hogy edző legyen, most már nem veti el ennek a lehetőségét sem, és noha szó volt arról, hogy a fehérváriak stábjában helyezkedik el, még nincs aláírt szerződése, ugyanis mostanáig csak a sikeres zárásra szeretett volna koncentrálni.

Az esetleges 100. válogatott fellépésével kapcsolatban sokan kérdezték, de

nem bánta meg, hogy a 2016-os Európa-bajnokság után visszavonult a nemzeti csapattól.

“Harminchárom évesen annyit adott az az Eb nekem, a 22 csapattársamnak és a stábnak, hogy amiatt minden buszozás, repülés, fájdalom és sérülés megérte. Nem gondoltuk volna, hogy ekkora szeretet veszi majd körül a csapatot, ezt szeretném majd a jövőben nézőként is átélni” – fogalmazott Juhász, aki az interjú végén elérzékenyülve beszélt arról, mennyire boldog, hogy családjára és gyermekeire mindig támaszkodhatott.

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk