Az Európai Szuperkupát vezeti a szomáliai bíró, akit nem engedtek be az Egyesült Államokba a vb-re


Omar Artan vezeti az augusztus 12-ei Európai Szuperkupa-mérkőzést, miután az amerikai hatóságok a múlt héten megtagadták belépését az Egyesült Államokba, ahol a 2026-os labdarúgó-világbajnokságon működött volna közre játékvezetőként.

Az UEFA csütörtöki bejelentése szerint a 34 éves játékvezető vezeti majd a Paris Saint-Germain és az Aston Villa közötti Európai Szuperkupa-döntőt, amelyet az ausztriai Salzburgban rendeznek.

„A labdarúgás arra hivatott, hogy közelebb hozza egymáshoz az embereket” – hangsúlyozta Aleksander Čeferin, aki szerint a jelölés egyben elismerése Omar Artan kiemelkedő játékvezetői teljesítményének is.

Az UEFA közölte, a döntés az afrikai és az európai szövetség közötti együttműködési megállapodás keretében született. Az Afrikai Labdarúgó-szövetség által 2025-ben az év játékvezetőjének választott Artan lett volna az első szomáliai bíró, aki világbajnoki mérkőzést vezet.

A játékvezető június 6-án Isztambulból érkezett Miamiba és az amerikai hatóságok nem engedték belépni az országba. Az amerikai vám- és határvédelmi szolgálat szerint a háttérellenőrzés során feltárt problémák miatt belépésre alkalmatlannak minősítették. Az ügy jelentős visszhangot váltott ki Szomáliában, a kormány pedig diplomáciai magyarázatot kért Washingtontól és a FIFAtól.

Gianni Infantino az esettel kapcsolatban sajnálatát fejezte ki, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a FIFA nem befolyásolhatja az egyes államok hatósági döntéseit.

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk