Bajnokcsapatot raknak össze Marosvásárhelyen az új edzővel


A Steauától is igazolna az ASA új edzője, Dan Petrescu, akinek a szerződtetését keddre ígérték bejelenteni, de mindezidáig ez még nem történt meg. Az viszont meg nem erősített információ formájában már nyilvános, hogy a bajnokcsapat 29 éves labdarúgójára, Srghian Luchinra igényt tartana az új szakvezető, aki értesülések szerint évi 250 ezer eurót keres majd Marosvásárhelyen, és szerződése alapján bármikor leléphet, ha számára előnyös külföldi megkeresést kap.

Addig is azonban, ha végül aláír az ASA-val, akár a bajnoki címet is megcélozhatja az elmúlt évad ezüstérmesével – ezt Claudiu Maior alpolgármester mondta a DolceSportnak adott interjúban. A marosvásárhelyi klub amúgy a tavalyi stratégiát alkalmazza a csapatépítésben: olyan játékosokat igazol a vezetőség, akik pályafutásuk során már bizonyítottak, és nem köti szerződés őket sehová, így nincs szükség a kivásárlásukra költeni. Luchin a Petrescu listájára legutóbb felkerült futballista, vele kapcsolatosan azt írja a bukaresti sportsajtó, hogy az egy éve a bolgár Botev Plovdivtól 200 ezer euróért vásárolt labdarúgó keveset játszott a Steaua színeiben, mert a fővárosiak edzője, Costel Gâlcă nemigen kedvelte. Mint ismert, a leigazolandó játékosok sorát Pablo Brandan, Dacian Varga és Vasile Maftei nyitotta, azóta felkerült rá Peterson Pecanha kapus és Geraldo Alves hátvéd, akik legutóbb a Petrolulnál szerepeltek, továbbá Raul Ciupe a Kolozsvári U-tól, Daniel Niculae a Rapidtól, valamint Bănel Nicoliţă a Viitorul Konstancától. Dan Petrescu ugyanakkor újabb idényre Marosvásárhelyen tartaná Ianis Zicut és Ousmane N’Doye-t. mediatica

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk