BL: Kiesett a Veszprém


Az MKB Veszprém hazai pályán 29-28-as vereséget szenvedett a német THW Kieltől, így nem jutott a kézilabda BL négyes döntőjébe.

Nem jutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjébe a Veszprém, mivel az idegenben elszenvedett egygólos vereséget követően szombaton hazai pályán is kikapott – 29-28-ra – a német Kieltől a negyeddöntős párharcban. A Veszprémnek egyetlen választása volt: már a visszavágó elején többgólos előnyre szert tenni, majd azt őrizni. Kezdetben jól haladt a terv, Nagy László és Ugalde vezérletével 5-1-re meglépett a Veszprém, Fazekas ziccereket hárított, de Narcisse révén hamar egyenlített a Kiel (5-5). Az első félidő közepe kiegyenlített játékot hozott, végig hazai vezetéssel, majd a Veszprém sem húzott váratlant, csak épp még szorosabbra zárta addig is kiváló védekezését, és ezzel visszaállt a négygólos hazai fór Chema játékával (11-7), majd a Jamali beállítása is jó húzásnak bizonyult. A szünetben 14-12-re vezetett a Veszprém, de a folytatásban a szorításból kibúvó Jicháva az élen a Kiel kezdett jobban, a szívósan harcoló Veszprém végig a továbbjutás szélén táncolt, hiszen hol egy, hol két góllal vezetett. A félidő felénél fordult a helyzet, Narcisse előbb egyenlített, majd 22-22 után Vujin először vezetést szerzett a Kielnek. Lépéskényszerbe került a Veszprém, ám a nyomást végül nem bírta el. A dán bíróktól több ízben is elmaradtak büntetők hazai oldalon, a veszprémi vezérek pedig elfáradtak a csatározásban, nem jöttek a villanások, a Kiel pedig köszönte szépen, és tovább növelt előnyén (24-27). Végül 29-28-ra kapott ki a Veszprém, így nem jutott elődöntőbe. Férfi Bajnokok Ligája, negyeddöntő, visszavágó: MKB VESZPRÉM-KIEL 28-29 (14-12) Veszprém, játékvezetők: Olesen, Pedersen (dánok) VESZPRÉM: Alilovic, Fazekas (kapusok), Császár 4 (4), Gulyás 3, Iváncsik G. Iváncsik T. 1 (1), Jamali 1, Laluska, Nagy 5, Oneto, Rodriguez 4, Schuch, Sulic 4, Terzic, Ugalde 4. Vezetőedző: Antonio Carlos Ortega. KIEL: Omeyer, Palicka (kapusok), Ahlm 2, Ekberg 1, Ilic 2 (2), Jicha 6, Klein, Narcisse 3, Palmarsson 2, Sigurdsson 3, Sprenger, Toft Hansen 1, Vujin 7 (1), Wienczek, Zeitz. Vezetőedző: Alfred Gislason. Kiállítások: 8, ill. 12 perc Hétméteresek: 6/5, ill. 5/4 Továbbjutott: a Kiel kettős győzelemmel, 61-59-es összesítéssel. Ha egy héttel korábban Narcisse pár másodperccel a vége előtt nem dobjabe tíz méterről a Kiel utolsó szabaddobását, most azt írhatnánk, minden a nulláról kezdődik. De mégsem írhatju, mert bár egy gól könnyen ledolgozható és ezen a szinten kézilabdában már nem különbség, igenis számíthat. Hiszen éppen Kiel-ben láthattuk, két másodpercen is el lehet bukni egy más megnyert mérkőzést. A Veszprém nagy lehetőséget szalasztott el akkor, amikor hatgólos előnyét (jóllehet, bírói ítéletektől is hátráltatva) nem tduta megtartani, sőt, egygólos mínuszból kezdheti a visszavágót. Azt a visszavágót, amely előtt Áder János köztársasági elnök is biztatta a veszprémi csapatot, amely előtt hatalmas a készülődés Veszprémben (a szurkolók kizárólag pirosba öltözéssel, és a kieli támadások ideje alatt hihetetlen dudádlással készülnek), és amely sikeres megvívása történelmi pillanat lenne a magyar kézilabdában. Mert bár 2002-ben a Veszprém járt már BL-döntőben (és kapott ki akkor attól a Magdeburgtól, amelyet az az Alfred Gislason vezetett, aki most a Kiel edzője), de az azóta dinamikusan fejlődő sportág csúcseseményébe, a kölni Négyes Döntőbe még nem került magyar csapat. Most ez sikerülhet, és egyöntetű vélemény, hogy aki innét továbbjut, a végső győzelem egyik fő esélyesévé lép elő. A Veszprém utoljára 2006-ban járt az elődöntőben, akkor a spanyol Pamplona összesítésben egy góllal ejtette ki, míg 2009-ben a Ciudad Real, 2010-ben a Barcelona volt átugorhatatlan akadály a negyeddöntőben. Ha a Veszprém továbbjut, nem szakadna meg az a sorozat, ami a Final Four bevezetése óta él, jelesül, hogy az előző évi bajnok a következő sorozatban csak a negyeddöntőig jut. Ám ehhez a tavalyi győztes Kiel ellen újításokra lesz szükség, így gondoljaAntonio Carlos Ortega, a veszprémiak mestere is: – Bebizonyítottuk, hogy a világ legjobb csapatának otthonában is képesek vagyunk egyenrangú partnerként kézilabdázni. Apróságokon múlott, hogy nem sikerült nyernünk. Kielben már azt is tudják, hogy nem csak hatosfalat, de az öt-egyet is tudjuk jól védekezni. Viszont most megint kell valami meglepetés, amivel megzavarhatjuk őket. Mi már tudjuk, mi az. A véleményem továbbra is változatlan. Százhúsz perc óriási küzdelem dönt a továbbjutásról. A felén túl vagyunk. Méghozzá úgy, hogy annyi esélyünk maradt a továbbjutásra, mint a legutóbbi címvédőnek. Óriási lehetőség előtt állunk, amit jó lenne kihasználni. kéziszövetség | MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk