BL-lázban a győri focisták


Kora délelőtt több mint 30 Celsius fokot mutatott a hőmérő, de a tikkasztó meleg sem riasztotta el a Győri ETO futballistáit.

A bajnokegyüttes tagjai jól tudják, a sikerért meg kell izzadni, így a Pintér Attila (47) vezetőedző által vezényelt tréninget maximális erőbedobással végezték. A felkészülést megkezdő zöld-fehérek az NB I-ben és a Bajnokok Ligájában is helytállnának. – A háromhetes szünet alatt nem sok olyan nap akadt, amikor ilyen hőség volt – sóhajtott Lipták Zoltán (28), az ETO védője. – Ám nincs mese, muszáj dolgozni ilyenkor is. Az élvonal szereplői ránk fenik a fogukat, mi viszont szeretnénk megvédeni a címünket, s a BL-ben is komoly terveink vannak. A harminc év után a városnak aranyérmet nyerő gárda tagjai hétfő reggel orvosi vizsgálattal kezdtek, majd ötvenperces tréning következett. A szakmai stáb sok futást, lazító és erősítő gyakorlatokat, valamint úszást iktatott a délelőtti programba. – Ilyenkor sokkal jobban odafigyelünk arra, hogy minél többet igyunk, pótoljuk a folyadékveszteséget – mondta a szintén védő Takács Ákos (31). – A felkészülést egyébként nem a nulláról kezdtük, mivel a szakmai stábtól a szünetre házi feladatot és a pulzusmérő órákat kaptunk. Pintér Attila még annyit sem pihent, mint a játékosok. A szakember öt napot töltött a családjával és Farkas József (46) pályaedző famíliájával, Barcelonában nyaralt, ám sokszor még ott is a foci volt a téma. – Egy edzőnek el kell készíteni a felkészülés programját, muszáj gondolnia a keret kialakítására, a kikapcsolódásra nincs sok idő – mesélte a tréner. – Nagy feladatok előtt állunk, hiszen mindössze négy hetünk van a Bajnokok Ligája-selejtezőig. Pintér az első tréning előtt elmondta már a csapatnak az elvárásait. – Fantasztikus, hogy megnyertük az NB I-et. Jó érzés, hogy bármerre megyek az országban, nemcsak gratulálnak, hanem büszkék is a csapatomra – mesélte az edző. – A múltból azonban nem lehet megélni! A határainkon túlról is ígéreteket kaptunk, hogy a BL-meccseinkre eljönnek szurkolni. Szükségünk is lesz arra, hogy minél többen mögénk álljanak, hiszen most a kupasorozat a legfontosabb. Blikk

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk