Diplomát vehetett át Párizsban Gyurta Dániel


Gyurta Dániel sportszerű cselekedetért diplomát vehetett át szerdán a Nemzetközi Fair Play Bizottság (CIFP) párizsi ünnepségén, melyen összesen 16 sportember, illetve szervezet részesült elismerésben. A múlt évi ötkarikás játékokon 200 méter mellen első, vb- és Eb-győztes magyar úszó az olimpiai sikere után jelentette be, hogy a londoni arany másolatának átadásával is tisztelegni kíván a tragikus hirtelenséggel tavaly április végén, 26 éves korában elhunyt riválisa, a norvég Alexander Dale Oen emléke előtt. Az ígéretet tett követte, s az időközben megszületett ereklyével idén januárban Norvégiába utazott, ahol egy gála keretében találkozott Dale Oen szüleivel és öccsével, Robinnal. Az, hogy Gyurta a tettéért nemzetközi fair play díjat kap, már januárban eldőlt, amint arról akkor Kamuti Jenő, a CIFP elnöke tájékoztatta az MTI-t. A kiváló úszó itthon a magyar fair play bizottság trófeáját vehette át áprilisban. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk