Eb-selejtezőt veszített a magyar női kéziválogatott


A magyar női kézilabda-válogatott nem tudta bebiztosítani a helyét a decemberi, svédországi Európa-bajnokságon, miután Érden egy góllal kikapott a lengyel csapattól. A két együttes így két fordulóval a selejtezősorozat vége előtt egyformán hat-hat ponttal áll a csoportban.

Női Eb-selejtező, 5. csoport, 4. forduló:

Magyarország – Lengyelország 25-26 (16-17) A két csapat szerdán Koszalinban találkozott, és az Elek Gábor-Ambros Martín szövetségi kapitányi kettős debütáló mérkőzésén a magyarok 27-24-re győztek. A hazai együttesnek a továbbjutáshoz most elegendő lett volna egy döntetlen is. A lengyelek december 14-én, a dániai vb herningi nyolcaddöntőjében 24-23-ra legyőzték a magyarokat, akik többek között emiatt nem vehetnek részt a riói ötkarikás játékokon. Németh András kapitány a kudarc után lemondott, utódjául az FTC és a Győr vezetőedzőit választották meg.

Zácsik Szandráékat végül meg tudták állítani a lengyelek. MTI Fotó: Kovács Anikó
Kiegyenlített játékkal indult a találkozó, tíz perc után 6-6 volt az állás. A magyar együttes ezt követően előnyre tett szert, vezetett négy góllal is (10-6), de nem tudta leszakítani ellenfelét, amely előbb egyenlített, majd a szünetre egygólos fórra tett szert. A folytatásban visszavette a vezetést a magyar válogatott, de a rendkívül kiegyenlített mérkőzés hajrájában ismét a lengyeleknél volt az előny, amelyet meg is tartottak a végső dudaszóig. Az állás:1. Magyarország 6 pont (122-94), 2. Lengyelország 6 (102-85), 3. Szlovákia 4, 4. Finnország 0 Szombaton játszották: Szlovákia-Finnország 25-8 (11-3). A csoport első két helyezettje, valamint a hét selejtezőcsoport legjobb harmadikja vehet részt a december 4-18. között sorra kerülő svédországi Európa-bajnokságon. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk