Elfelejtett visszavonulni, eltiltották az olimpiai bajnok futót


Kétéves eltiltást kapott Shawn Crawford olimpiai bajnok futó, amiért az elmúlt másfél évben háromszor is hiába próbáltak meg mintát venni tőle a doppingellenőrök.

A 35 éves futó tavaly június óta nem versenyzett, miután nem jutott ki a londoni ötkarikás játékokra. Csakhogy hivatalosan nem jelentette be visszavonulását, ezért hazája doppingellenes ügynöksége (USADA) számon kérte rajta, hogy nem vezet holléti nyilvántartást, s rendre elérhetetlennek bizonyult az ellenőrök számára. Edzője, Bobby Kersee felháborodott azon, hogy tanítványát elmarasztalták. “Az, aki egész évben nem húz futócipőt, és családjával tölti mindennapjait, mit érdemel pályafutása végeztével? Kétéves eltiltást? Érthetetlen!” – fogalmazott a tréner. Crawford fedett pályán 2001-ben Lisszabonban 200 méteren világbajnok, 2004-ben Budapesten 60 méteren vb-ezüstérmes volt, az athéni olimpián pedig ugyancsak 200-on nem talált legyőzőre. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk