Elhappolta a CFR a FCSB kapusát


A Kolozsvári CFR leigazolja a FCSB első számú kapusát. A bajnokcsapat megegyezett Cristian Bălgrădeannal, így a fővárosi klub kapuvédője a nyártól náluk folytatja pályafutását.

Kolozsváron azért van szükség másik kapusra, mert a litván Arlauskis jelezte, hogy távozni akar. Bălgrădean, akinek a bukarestiek nem akartak szerződéshosszabbítást ajánlani, 100 ezer eurós prémiumot kap szerződése aláírásáért, havonta pedig 25 ezer eurót keres majd a CFR-nél a Pro Sport című lap szerint.

A FCSB tulajdonosa, Gigi Becali szerint a bajnokcsapat nem járt el tisztességesen, hiszen a megállapodás létrejöttének hírét csak a Botoşani ellen 2-2-re végződött meccsük után jelentették be, amelyen Bălgrădean szerinte bevédett egy gólt, és ezzel befolyásolta az mérkőzés végkimenetelét.

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk