Elhunyt Schwarzeneger egykori mentora


Elhunyt Joe Weider, a testépítés legendás élharcosa, aki sokat tett azért, hogy a sportág világszerte népszerűvé váljon, és Arnold Schwarzenegger színész-politikus testépítő pályafutásának elindításában is fontos szerepet játszott. Weider 93 esztendős korában szívelégtelenség következtében halt meg szombaton a Los Angeles-i San Fernando Valleyben lévő otthonában – közölte szóvivője, Charlotte Parker. Schwarzenegger meleg szavakkal emlékezett meg egykori mentoráról és barátjáról, akinek halálhírét Twitterén és honlapján is kommentálta. “Ő volt a fitnesz keresztapja, aki mindannyiunkat azzal biztatott, hogy a testünk révén lehet belőlünk valaki. Ő tanított minket arra, hogy kemény munkával és edzéssel bajnokok lehetünk” – fogalmazott a testépítő karrierje után filmsztárrá vált Schwarzenegger. Weider, akinek fizikai adottságai figyelemre méltóak voltak, eredményes volt bodybuilderként, ám igazi hírnévre később, a sportág befolyásos gurujaként tett szert. Olyan magazinok segítségével népszerűsítette a testépítést, az egészség és a fitt életmód üzenetét a világban, mint a Muscle & Fitness, a Flex és a Shape. Schwarzenegger éppen a közelmúltban vállalta el a Muscle & Fitness és a Flex főszerkesztői posztját. A sportág támogatására Weider több neves versenyt indított útjára: 1965-ben a Mr. Olympia versenyt, amelyet 1980-ban követett annak női változata, a Ms. Olympia, majd 1995-ben a Fitness Olympia és 2003-ban a Figure Olympia. A testépítő guru nem szűnt meg Schwarzeneggert támogatni, aki hét alkalommal nyerte el a Mr. Olympia címet. “Minden sportban kell egy hős, és tudtam, hogy Arnold az” – mondta egyszer. Schwarzenegger Weider invitálására ment az Egyesült Államokba, ahol első filmszerepét is neki köszönhette a Hercules in New York című feledhető műben, ugyanis úgy mutatta be a producereknek, mint német Shakespeare-színészt. A Kanadából származó Weider vékonydongájú kamaszként határozta el, hogy edzeni kezd, mert nem akart alul maradni a kisebbekre utazó zaklatókkal szemben. Először egy birkózóklubot választott ki, de onnan eltanácsolták a fizikuma miatt, így inkább vasúti fémhulladékokat emelgetett fáradhatatlanul. Kitartása meghozta eredményét, meghívták egy testépítő klubba. Első bodybuildingversenyét 17 évesen nyerte, és nem sokkal később megindította első magazinját Your Physique címmel. A második világháború után öccsével megszervezték az első Mr. Canada versenyt Montrealban, és megalapították a Nemzetközi Testépítő Szövetséget. Az elmúlt években Weider testépítő relikviái zömét az austini Texasi Egyetemnek ajándékozta, amely 2011-ben nyitotta meg a Testedzés Joe és Betty Weider Múzeumát. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk