Elődöntős a Győr a BL-ben


Elődöntőbe jutott a Győr a női kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel legyőzte a norvég Larvikot, így csoportelsőként zárja a középdöntőt.

Győr-Larvik
A hátralévő két középdöntős forduló eredményeitől függetlenül már biztosan csoportelső – és így elődöntős – a Győri Audi ETO KC a női kézilabda Bajnokok Ligájában, miután szombaton 30-24-re legyőzte a vendég Larvikot. A győri együttes továbbra is százszázalékos, de csoportelsősége korai bebiztosításához az is kellett, hogy a címvédő Buducsnost Podgorica pontot veszítsen a Randers otthonában. A Győr nagyon magabiztosan szerepelt eddig, ráadásul az előző körben, február 16-án idegenben verte 24-18-ra a Larvikot, így a hazai összecsapásnak is egyértelmű esélyese volt. Kimaradt helyzetekkel indult a csata, majd 2-0-s hazai vezetést követően a skandinávok az 5. percben találtak be először. Görbicz hamar büntetőt rontott, de a vendégek így is csak rövid időre tudtak fordítani (5-6). Egészen a 18. percig együtt haladt a két csapat úgy, hogy míg a győriek sokat rontottak, a Larvik alig hibázott. Ahogy jobban összpontosított a befejezéseknél az ETO, 8-8-at követően sorozatban négyszer is betalált. Amorim és Löke kiállításakor levegőhöz jutott a norvég együttes, és amikor 12-10-re feljött, Ambros Martin, a hazaiak vezetőedzője időt kért, majd a kollegája is így tett. A félidő záró momentuma Amorimé volt: az ő góljával lett 15-13-ra. A fordulást követően Lunde két labdát hárított, így 18-14-re alakult az állás, erre gyorsan időt kért a Larvik mestere. Ettől nem tört meg a hazaiak lendülete, tovább nőtt a különbség. Bő negyedórával a vége előtt már 22-16-ra húzott el az ETO, pedig közben játszott emberhátrányban is. A vendégek nem adták fel, egyre keményebben támadtak, zártabban védekeztek, és megkezdték a felzárkózást. Tíz perccel a vége előtt 23-20-nál már a Győr edzője kért időt. Ez jót tett a magyar csapatnak, és emiatt a rivális is próbálta újrarendezni sorait, de hiába. A közönség által űzött kedvencek már nem hibáztak, szebbnél szebb és pimaszabbnál pimaszabb gólokat dobtak, végül megroppantották a 2011-es BL-győztest. A Győr jövő vasárnap a címvédő montenegrói Buducsnoszt Podgorica otthonában lép pályára, és majd a záráskor, március 16-án fogadja a dán Randerst, de már tét nélkül. Női BL, középdöntő, 4. forduló: * I. csoport: Győri Audi ETO KC-Larvik (norvég) 30-24 (15-13) gól: Amorim 7, Lekic 5, Görbicz 4/1, Löke 4, Szepesi 3, Rédei-Soós 2, Radicsevics 2, Orbán 2, Sirián 1, illetve Riegelhuth 5/3, Hammerseng 5, Breivang 3, Mörk 3, Balnco 3, Edin 3, Sulland 2 A kvartett másik mérkőzésén: Randers (dán)-Buducsnoszt Podgorica (montenegrói) 20-20 (11-8) Az állás: 1. (és már csoportgyőztes) Győr 8 pont, 2. Larvik 4, 3. Podgorica 3, 4. Randers 1 * II. csoport: Zvezda Zvenyigorod (orosz)-Oltchim Valcea (román) 23-26 (15-13) vasárnap játsszák: Krim Ljubljana (szlovén) – FTC-Rail Cargo Hungaria 20.30 Az állás: 1. FTC 6 pont/3 mérkőzés, 2. Ljubljana 4/3 (83-78), 3. Valcea 4/4 (101-99), 4. Zvenyigorod 0/4 Mivel a Győrhöz hasonlóan szintén hibátlan FTC-Rail Cargo Hungaria csoportjában a román Valcea nyert az orosz Zvenyigorod vendégeként, a magyar együttes egy esetleges vasárnapi ljubljanai győzelemmel még “csak” az elődöntős helyét biztosítaná be, a csoportelsőségét nem. A csoportok első két helyezettje jut az áprilisi elődöntőbe. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk