Előkerült az utolsó videó Erőss Zsoltról


A Kancsendzöngát meghódító, majd az ereszkedés közben eltűnő Erőss Zsoltról egy koreai hegymászó készített videót a csúcson.

Amióta május 21-én Erőss Zsolt és Kiss Péter eltűntek a Kancsendzöngán, mindössze néhány képi felvételről érkezett hír a két magyart illetően. Az egyik serpa lefotózott egy holttestet a legfelső, négyes tábor fölött. Kollár Lajos, az expedíció vezetője a képen felismerte Kiss Pétert, és ez alapján arra lehet következtetni, hogy a fiatal gyöngyösi sportoló kicsúszott egy jégfolyosóból, és halálra zúzta magát. Egy másik fotósorozaton a két mászó és spanyol társuk látható, nem sokkal azután, hogy felértek a hegycsúcsra. Erőss Zsolt sorsa mindmáig ismeretlen, a legnagyobb valószínűség szerint leült valahol, és megfagyott. A két magyar több másik mászó társaságában hódította meg a csúcsot május 20-án. Most előkerült egy felvétel, melyet egy dél-koreai hegymászó készített a Kancsendzönga csúcsán. A felvétel utolsó másodpercein Erőss Zsolt látható, amint a kilátásban gyönyörködik. 4bakancs

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk