Erdei újra a félnehézsúly legjobbja akar lenni


Erdei Zsolt korábbi félnehéz- és cirkálósúlyú profi ökölvívó világbajnok nem csupán az orosz Gyenyisz Gracsov elleni szombati mérkőzését szeretné megnyerni, hanem ismét a félnehézsúly legjobbja akar lenni. A hivatásosok között veretlen magyar bokszoló – menedzsmentjének szerdai tájékoztatása szerint – a “Monte-Carlo millió dolláros szupernégyes” elnevezésű minitorna első fordulójában lép majd ringbe a hétvégén, melynek sajtótájékoztatóján beszélt terveiről. “Nekem mindenem a boksz, és már nagyon vártam, hogy ismét kötelek közé léphessek” – nyilatkozta a 38 éves magyar sportoló (33 mérkőzés, 33 győzelem), aki legutóbb közel két éve, 2011 júniusában bokszolt, azóta sérülések miatt két mérkőzését is le kellett mondania. “Ismerem Erdeit, mindent tudok róla. Voltak már erős ellenfeleim, így állok elébe a szombati mérkőzésnek” – mondta a sajtótájékoztatón Gracsov (12 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség). Erdei a 30 éves orosz elleni csatára Hamburgban német mestere, Fritz Sdunek irányításával készült fel, s a hét elején utazott el Monte-Carlóba. A négyes torna másik mérkőzésén a dominikai Edwin Rodríguez találkozik a hozzá hasonlóan veretlen argentin Ezequiel Osvaldo Madernával. A két meccs győztese július 13-án küzd meg egymással, az egymillió dolláros díjon pedig 60-40 százalékos arányban osztoznak. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk