Európa Liga: Hazai döntetlennel is biztosan jutott tovább a Videoton


Varga József, a Videoton FC (b) és Reginald Alidor, az észt Nomme Kalju játékosa a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének 2. fordulójában játszott Videoton FC – Nomme Kalju visszavágó mérkőzésen a felcsúti Pancho Arénában 2017. július 20-án. MTI Fotó: Kovács Tamás


A Videoton 1-1-es döntetlent játszott az észt Nömme Kaljuval a felcsúti Pancho Arénában a labdarúgó Európa Liga-selejtező második fordulójának visszavágóján csütörtökön. A székesfehérváriak 4-1-es összesítéssel jutottak tovább.

Egyetlen állva maradt magyar csapatként a Videoton az EL-selejtező 3. fordulójában a Girondins Bordeaux-val csap össze. Az első meccset Franciaországban rendezik jövő csütörtökön.

Az első negyedóra kiegyenlített játékot hozott, mindkét oldalon egy-egy nagy helyzettel. A folytatásban rákapcsolt a Videoton, és néhány gólszerzési lehetőséget követően Lazovic találatával megszerezte a vezetést.

Fordulást követően büntetőből egyenlített a Kalju. A hazai gárda innentől kezdve nem igazán erőltette a támadásokat, az észtek pedig nem tudtak komoly helyzeteket kialakítani a fehérvári kapu előtt.


Európa Liga-selejtező, 2. forduló, visszavágó: Videoton FC-Nömme Kalju FC (észt) 1-1 (1-0). Továbbjutott a Videoton, 4-1-gyel.

Felcsút, 2612 néző, v.: Zebec (horvát)
Gólszerző: Lazovic (37.), illetve Dmitrijev (50., 11-esből).
Sárga lap: Vinícius (22.), Fejes (42.), Maric (79.), illetve Sidorenkov (13.), Uggé (25.), Dmitrijev (63.)
Videoton: Kovácsik – Szolnoki, Juhász R., Vinícius (Fejes 24.), Stopira (Szabó B. 61.) – Nego, Varga J., Hadzic, Suljic – Lazovics (Géresi 58.), Maric
Kalju: Londak (Teles 46.) – Mööl, Tjapkin, Uggé, Sidorenkov – Subbotin, Alidor, Dmitrijev, Valikaev, Kirss (Carlos Santos 68.) – Liliu (Neemelo 75.)

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk