Évbúcsúztató az MSÉ-nél


A rendezvény végén csoportképen örökítették meg a 2016-os ünnepség résztvevőit. Fotó: Vajda György


A tömegesítés éve volt 2016 a Marosvásárhelyi MSE történetében, 2017-ben már nagyobb hangsúly kerül a minőségre, a játékosok kiválasztására, bár az elmúlt esztendő kétségtelenül eredményes évként kerül be a klub történetébe. Ekkor született meg a megállapodás a Székelyföldi Labdarúgó-akadémiával, amelynek alapján a klub immár a csíkszeredai székhelyű tehetségkutató intézmény alközpontjaként folytathatta működését, megteremtve ezáltal a továbblépés lehetőségét valamennyi olyan játékosa számára, aki képességei alapján teljesítménysportolói karrierre pályázhat. Nem mellékesen pedig a klub valamennyi csoportja az első öt között végzett a saját bajnokságában, hangzott el többek között azon a december végi rendezvényen, amelyen a klub játékosai, edzői és vezetői együttesen búcsúztak az óévtől és köszönték meg egymásnak az előző év közösen elért eredményeit.

Ebben partnerük volt a marosvásárhelyi önkormányzat (polgármesteri hivatal és helyi tanács), a Maros megyei tanács, az Aages vállalat, a Bethlen Gábor Alap, a Rádió GAGA, a Népújság és az Amicus, egyik programjuk megvalósításához pedig a Communitas alapítvány is résztámogatást nyújtott.

A marosszentkirályi művelődési házban rendezett ünnepségen jelen volt a klub csaknem teljes játékosállománya – a különböző korosztályú verseny- és hobbicsoportok (U7 – U17) mellett a marosszentgyörgyi, kerelőszentpáli, búzásbesenyői és mezőbándi csoportok tagjai is. Az ünnepségen fellépett a Cantuale énekegyüttes, a marosvásárhelyi Református Kollégium diákkara (Enyedi Csaba vezetésével), valamint Vajda Boróka. Szénégető István római katolikus pap és Enyedi Csaba református lelkész a közelgő karácsony jelentéséről és jelentőségéről beszélt a gyerekeknek és fiataloknak, míg Sófalvi Szabolcs marosszentgyörgyi és Simon István kerelőszentpáli polgármester a sportolás fontosságát hangsúlyozta. Az ünnepség végén az MSE 4. ligás felnőtt csapatának tagjai valamennyi gyerek- és ifjúsági csapat játékosát megajándékozták.

Az MSÉ-nél csak az ünnepi időszakra állt le a tevékenység, a klub több csoportja múlt héten már Szovátán edzőtáborozott, a 2006-os, 2007-es, 2008-as, 2009-es és 2010-es (és későbbi) születésű gyerekek csoportjai pedig készülhetnek arra a tornára, amelyet január végén rendeznek Csíkszeredában, és amelyen a Székelyföldi Labdarúgó-akadémia valamennyi alközpontja részt vesz.

A klubnál folyamatosan fogadják a gyerekek jelentkezését (telefon: 0720.522.618), elsősorban tíz évesnél kisebb fiúkat (és lányokat!) várnak, de minden korosztályú fiatalnak megtalálják a helyét a jelentkező képességei alapján valamelyik verseny- vagy hobbicsoportban. Részleteket a klub honlapján találhatnak az érdeklődők.

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk