Ezért fizethetett a Lazio 4,5 millió eurót egy olcsó román futballistáért


Meghallgatják kedden az Országos Korrupcióellenes Ügyészségen a Dinamo Bukarest labdarúgóklub korábbi tulajdonosát, Vasile Turcut is. Az üzletember azt mondta, feltehetően korábbi játékosuk, Ștefan Radu átigazolása kapcsán kell nyilatkoznia. A DNA nemrégiben indított eljárást, miután a Pro Sport című lapban értesülések jelentek meg a 2007 augusztusában rendezett Dinamo – Lazio Bajnokok Ligája-selejtező mérkőzés bundázása ügyében. A meccset a római csapat 3-1-re megnyerte, miután az első félidőben még a románok vezettek 1-0-ra. Feltételezik, hogy ez is része lehetett a megállapodásnak, hiszen a fogadóirodák jól fizetnek az eredmény ilyen fordulására.

Ugyanakkor gyanítják, hogy a két klub közötti megállapodás nyomán fizetett a Lazio 4,5 millió eurót Ștefan Raduért, aki akkoriban a töredékét sem érte ennek az összegnek. “Más kérdés, hogy azóta rengeteget fejlődött, és a Lazio alapjátékosa lett” – nyilatkozta a Dinamo egy másik részvényese, Vladimir Cohn. mediatica

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk