FTC Baráti Kör: nem Fradi-drukkerek vétkeztek


Az FTC Baráti Kör és a Nagy Béla Hagyományőrző Egyesület mélyen elítéli azt, ami az FTC-MTK mérkőzésen a lelátón történt. A két szervezet közös közleményében azt írta: „minden igazi Fradi-szurkoló tudja és tudomásul veszi, hogy az MLSZ szabályzata szerint bármilyen nézőtéri atrocitásért szeretett klubjukat, a Ferencvárost büntetik meg.” Közölték, egyetértenek azzal, hogy az FTC elnöksége vizsgálatot indított, mert csak így derülhet ki: nem Fradi-szurkolók voltak. “Ha azok voltak, már nem azok -, legfeljebb a mérkőzés nézői, akiket nem szabad összemosni az előbbiekkel. A történteket sajnáljuk, de a kollektív bűnösség bélyegét a tisztességes fradisták nevében visszautasítjuk.” A múlt szombati labdarúgó-mérkőzésen szurkolók egy csoportja “In memoriam Csatáry László” feliratot feszített ki a lelátón, amiért a Fradi súlyos büntetésben részesült. A Magyarországon és Szlovákiában is háborús bűntettekkel vádolt Csatáry életének 99. évében, augusztus 10-én hunyt el. FTC Baráti Kör: nem Fradi-drukkerek vétkeztek

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk