FUTBALL. Magyarország döntetlenre játszott Fehéroroszországgal


A magyar válogatott idei első mérkőzésén 1-1-es döntetlent játszott a törökországi Belekben a fehéroroszok ellen. Egervári Sándor az utolsó pillanatban is változtatott tervezett kezdőcsapatán, Szalai Ádám kisebb sérülése miatt mégsem tudta vállalni a játékot, helyette Rudolf Gergely lépett pályára.

Magyarország-Fehérorország-Dzsudzsák
Az első helyzet a mieink előtt adódott, Koman Vladimir lövése azonban célt tévesztett. A folytatásban nyílt volt a meccs, mindkét oldalon adódtak lehetőségek, mi voltunk a kezdeményezőbbek, a fehéroroszok főleg kontrákból próbálkoztak. Rudolf aktív volt az ellenfél kapuja előtt, és a 32. percben az ő okos átlépős csele is kellett a magyar gólhoz, Dzsudzsák labdáját hagyta ott Szabicsnak, aki 18 méterről a jobb sarokba lőtt. A fehéroroszok bátrabban kezdtek játszani, és a második félidő elején át is vették az irányítást, majd az 58. percben megszerezték az egyenlítő találatot (ekkor már Elek Ákos és Koltai Tamás is a pályán volt, a szünetben Koman és Rudolf helyére álltak be). A négy perccel korábban beállt Valadzko kapott jó labdát, és 17 méterről Bogdán Ádám mellett a jobb sarokba lőtte. A gól után Egervári Sándor szerkezetet váltott, Mészáros Norbert helyére az első válogatott meccsét játszó Böde Dánielt küldte pályára. Az utolsó bő 20 percben a magyar válogatott játszott valamivel veszélyesebben, de Hajnal Tamás, Böde és a hajrára beálló Gyurcsó Ádám is góllal kecsegtető helyzetbe került, de kimaradtak a lehetőségek. Az eredmény nem változott, 1-1-es döntetlennel zárult az összecsapás. mlsz

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk