Győr harmadszor rendez maratoni kajak-kenu vb-t


Több mint negyven ország versenyzőit várják Győrbe a szeptember 11. és 13. között sorra kerülő maratoni kajak-kenu világbajnokságra. Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke, Győr fideszes polgármestere hétfőn sajtótájékoztatón emlékeztetett rá, hogy Magyarország egyik sikersportága a kajak-kenu, majd hozzátette: ennek a sikersorozatnak szeretne ismét részese lenni Győr, ahol 1999 és 2007 után harmadszor rendeznek maratoni-vb-t. “Bízom abban, hogy Győr méltó házigazdája lesz a világbajnokságnak, és biztos vagyok benne, hogy a rendezvény sikere kiegészül majd a magyar sportolók, sőt akár győri versenyzők eredményességével is” – fogalmazott a városvezető, megemlítve még, hogy a lebonyolításhoz mind a város, mind a sportági szövetség részéről megvan az anyagi és a szakmai háttér, továbbá, hogy a vb jó főpróbája lehet a 2017. évi Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválnak.

A MOB elnök elmondta azt is, hogy a jövőben megépül a városban az a pálya, amely már gyorsasági kajak-kenu versenyek lebonyolítására is alkalmas lesz. Baráth Etele, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke a világverseny televíziós közvetítését illetően elmondta: a 2006-os és a 2011-es gyorsasági világbajnokságon már olyan technikákat vonultattak fel, amelyeket később a londoni olimpián is használtak, idén pedig drónokra szerelt kamerákkal igyekeznek még közelebb hozni a nézőkhöz az eseményeket. Kadler Gusztáv, a szervezőbizottság vezetője szerint a nemzetközi szövetség elismerését jelzi, hogy Győr – egyedüliként – harmadik alkalommal lehet házigazdája maratoni vb-nek. Hozzátette: az 1999-es rendezés etalon volt, és szeretnék, ha az idei is az lenne. Egyelőre annyit árult el, hogy többek között megcserélik majd a nézői és a versenyzői területet és több óriáskivetítőt helyeznek el. Weisz Róbert vezetőedző mintegy tíz aranyérem megszerzésére számít. Úgy fogalmazott, hogy a tavalyi, oklahomai eredményességgel (tíz arany-, hét ezüst- és három bronzérem) magasra került a léc, de azzal, hogy hazai pályán lesz az idei vb, a magyar kajakosok és kenusok még alázatosabban, még nagyobb odaadással versenyezhetnek. A felkészülésről szólva hozzátette: a téli alapozás végén járnak, s amint az idő engedi, vízre szállnak. Az első megmérettetés májusban lesz Győrben, ahol a maratoni bajnokságot tartják. Ez a szlovéniai Európa-bajnokságra válogat majd, augusztusban pedig Győrben rendezik a világbajnokságra szelektáló versenyt. Izgalommal várja a vb-t Csay Renáta 15-szörös világbajnok, az idei vb arca, egyben Győr díszpolgára. Emlékeztetett rá, hogy 1999-ben éppen Győrben szerezte első vb-címét, és reméli, győzelmei számát idén is tudja növelni. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk