Három meccs után kirúgta edzőjét az ASA


Fotó: DigiSport


Kevesebb mint három héttel a kinevezése után megvált a Marosvásárhelyi ASA 1. ligás labdarúgóklub Ionuț Chirilă vezetőedzőtől. A szerződésbontást a klub honlapján jelentették be.

A Temesvári Poli ACS elleni, hétvégi bajnoki mérkőzés előkészítésében a másodedző és az erőnléti felelős az illetékes, derül ki a hivatalos közleményből.

Az ASA négy edzőt “fogyasztott el” ebben az idényben: Dario Bonettivel kezdték az évadot, majd Dan Alexával fejezték be az elmúlt évet, az idei esztendőt Ilies Stannal kezdték, helyére érkezett kevesebb mint három hete a most távozó Ionuț Chirilă, emlékeztet jelentésében a DigiSport.

Ionuț Chirilă vezényletével három meccset játszott az ASA, kétszer döntetlenre zárt, egyszer kikapott. A szakvezetőt, aki két és fél évre kötelezte el magát a marosvásárhelyi klubnál, kis híján már a Botoșani FC elleni meccs (0-2) után menesztették.

A sport.ro értesülése szerint az ASA vezetői Ilie Stant hoznák vissza a most menesztett 51 éves edző helyére.

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk