Ismét rasszista botrányt okoztak a román szurkolók


Románia 4-0-ra verte Trinidadot. A román nézők huhogtak a színesbőrű játékosokra.

Újabb rasszista botrány miatt aggódhat a Román Labdarúgó-szövetség. A magyarokkal azonos világbajnoki selejtezőcsoportban szereplő válogatott barátságos mérkőzésen, hazai pályán 4-0-ra verte Trinidad és Tobago legjobbjait, a drukkerek azonban ezúttal sem bírtak magukkal. Helyi beszámolók szerint a lelátón huhogás és károgás fogadta a vendégek színesbőrű játékosait, ezt pedig a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) nem nézi jó szemmel. Még az is elképzelhető, hogy egy találkozóra bezárják a stadiont, így akár zárt kapuk mögött, szurkolók nélkül rendezhetik a szeptember 6-án sorra kerülő Románia–Magyarország sorsdöntő selejtezőt is. Mint ismert, a két gárda budapesti, márciusi összecsapásáról is ki voltak tiltva a drukkerek, miután a tavaly augusztusi, Izrael elleni felkészülési találkozón rasszista megnyilvánulások voltak a lelátón. A románokat nem először büntethetik, márciusban, Hollandiában magyarellenes transzparenst feszítettek ki a nézőtéren, a FIFA fegyelmi bizottsága akkor „csak” 20 ezer svájci frankra (4,7 millió forintra) büntette a szövetséget. Blikk

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk