Júliusban lesz a budapesti Air Race


A Besenyei nélküli első Red Bull Air Race sorozat jövő évi negyedik versenye lesz nálunk július 16-17-én, emellett az is kiderült, hogy két új helyszín is bekerült a versenynaptárba. A szervezők sajtószolgálatának szerdai közleménye szerint a magyar fővárosban július 16-án és 17-én rendezik a viadalt, amelynek során ismét a Duna felett, a Parlament előtt mérik össze tudásukat a pilóták. A szezon nyolc futamból áll, s a mezőny először látogat majd el Németországban a Lausitzringre, valamint az Egyesült Államokba az Indianapolis Motor Speedwayre. A Red Bull Air Race kilencedik idénye március 11-12-én az Egyesült Arab Emírségekben rajtol, s október közepén, Las Vegasban fejeződik be.

A 2005-ben útjára indított sorozatot a világ leggyorsabb versenyének is nevezik. A népes közönséget vonzó sorozat – Besenyei Péter közreműködésének is köszönhetően – valójában 2003-ban indult, de világméretűvé 2005-re fejlődött. A pilótáknak az egyes versenyeken a felfújható oszlopokkal kijelölt kapuk között átrepülve kell a lehető legrövidebb idő alatt teljesíteniük a pályát. Budapesten 2003 és 2009 között, majd hat év szünet után az idén rendeztek futamot. Besenyei Péter – akit a sorozat honlapja az Air Race “keresztapjának” nevez – 2003-ban megnyerte a sorozatot, 2004-ben, 2005-ben és 2006-ban második, 2007-ben harmadik volt, az idei szezon végén azonban bejelentette visszavonulását.

A Red Bull Air Race jövő évi versenynaptára:

* március 11-12., Egyesült Arab Emírségek, Abu-Dzabi * április 23-24., Ausztria, Spielberg * még nincs pontos időpont, Japán * július 16-17., Magyarország, Budapest * augusztus 13-14., Anglia, Ascot * szeptember 3-4., Németország, Lausitzring * október 1-2., Egyesült Államok, Indianapolis * október 15-16., Egyesült Államok, Las Vegas MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk