Katasztrofális november: újabb román vereség, ezúttal Oroszországban


Oroszország válogatottja 1-0 (0-0) arányban legyőzte kedden este a román nemzeti tizenegyet a grozniji Ahmat Arénában. A 2018-as világbajnokság házigazdái Magomed Ozdoevnek egy nyilvánvaló leshelyzetből, a hosszabbításban lőtt góljával győztek. A fehérorosz Kulbakov bíráskodása igen sok kívánnivalót hagyott maga után.

Az első félidőben a két csapat egyaránt kétszer kétszer jutott el ellenfele kapujának közelébe. A második félidőt a hazaiak kezdték jobban, de gólt nem sikerült szerezniük. A 71. percben Andonét buktatták az orosz büntetőterületen, ám a játékvezető nem adott tizenegyest, viszont Prepeliţă reklamálásért sárgalapos figyelmeztetésben részesült.

Az orosz csapat jobban hajrázott, Glusakov, majd Poloz is jó helyzetből hibáztak: előbbi a kapust találta el, utóbbi mellé lőtt.

A hosszabbításban, amikor más senki nem számított rá, egy felületesen kezelt orosz támadásnál Poloz kapura lőtt, a labda a lesről érkező Ozdoev elé pattant, aki nem hibázott. A védelem játékába bezavart az is, hogy Cristoph Daum szövetségi kapitány a 90. percben két fiatalt – Bogdan Ţîrut és Dragoş Nedelcut – küldött pályára.

Románia katasztrofális mérleggel zárja a novemberi hónapot: 0-3 itthon, vb-selejtezőmérkőzésen Lengyelországgal, 1-0 idegenben Oroszországgal, barátságos meccsen.

A román válogatott következő mérkőzését a vb-selejtező csoportban, március 26-án játssza, Dánia ellen.


Felkészülési nemzetek közötti labdarúgó-mérkőzés: Oroszország – Románia 1-0 (0-0)
Groznij, Ahmat Aréna: 30.000 néző. Vezette: Alekszej Kulbakov (fehérorosz).
Góllövő: Magomed Ozdoev (90+3).
Sárga lap: Prepeliţă (71).
Oroszország: Akinfejev – Szemjonov, Kutepov, Kudriasov (84. Novoszelcev) – Szamedov, Mogilevec (69. Jerohin), Zobnin, Glusakov, Zsirkov (46. Ozdoev) – Mirancsuk (61. Poloz) – Kokorin.
Románia: Pantilimon – Enache, Săpunaru, D. Grigore (90+1. Ţîru), Latovlevici (66. Filip) – Prepeliţă, R. Marin – Rotariu, B. Stancu (90+2. Nedelcu), Grozav (83. Ad. Popa) – Fl. Andone.

AGERPRES

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk