Későn hajrázott, kiesett a Real


A Borussia Dortmund a keddi visszavágón 2-0-ra kikapott a Real Madrid otthonában, ám 4-3-as összesítéssel megnyerte a párharcot, és bejutott a BL-döntőbe. A várakozásoknak megfelelően óriási lendülettel kezdte a mérkőzést a madridi együttes, mely szinte levegőhöz sem engedte jutni a németeket. Az első tíz percben akár a továbbjutáshoz szükséges mindhárom gólt is megszerezhette volna a spanyol gárda, azonban Higuain, Özil és Ronaldo sem tudta értékesíteni óriási helyzetét. Húsz perc után kezdett magához térni az akkor már a sérült Götzét nélkülöző Dortmund, s fokozatosan kiegyenlítette a játékot, sőt, a félidő második felében már egyértelműen az történt a pályán, amit a vendégek akartak. A németek az első meccshez hasonlóan szervezetten védekeztek, s nem hagytak nagy területet a Real támadóinak, így a szünetre 0-0-lal mehettek pihenni. A fordulás után a hazaiak nem tudták megismételni az első félidő elején mutatott játékukat, a dortmundiak ugyanis remekül szűrtek a középpályán, s a labdaszerzések után kiváló kontrákat vezettek. A Real erőlködött, de helyzetig sem jutott, míg a másik oldalon Lewandowski lőtt óriási kapufát, Gündogan öt méterről leadott lövését pedig Diego Lopez bravúrral védte. Amikor már úgy tűnt, a Borussia magabiztosan jut majd tovább, a 83. percben Benzema egy szép támadás végén betalált. A gól óriási lökést adott a spanyoloknak, a dortmundiak pedig egy picit megzavarodtak, s öt perccel később Ramos is eredményes volt. Az utolsó percekben a Real óriási erőket mozgósított a továbbjutást érő harmadik gólért, ám csak helyzetekig jutott, így kiesett. A Borussia Dortmund 1997 után került be ismét a BL fináléjába, melyet május 25-én a londoni Wembleyben rendeznek. A másik elődöntős párharc visszavágóját szerdán rendezik Barcelonában, ahol a Bayern München 4-0-ás előnyből kezd. BL, elődöntő, visszavágó: Real Madrid (spanyol)-Borussia Dortmund (német) 2-0 (0-0) Bernabeu Stadion, 80 350 néző, v.: Webb (brit) gólszerzők: Benzema (83.), Ramos (88.) sárga lap: Coentrao (26.), Higuain (43.), Ramos (79.), Khedira (81.), illetve Gündogan (43.), Bender (45.), Weidenfeller (83.) Real Madrid: Diego Lopez – Essien, Varane, Ramos, Coentrao (Kaká 57.) – Xabi Alonso (Khedira 67.) – Di María, Modric, Özil, Ronaldo – Higuaín (Benzema 57.) Borussia Dortmund: Weidenfeller – Piszczek, Subotic, Hummels, Schmelzer – Gündogan, Bender (Santana 91.) – Blaszczykowski, Götze (Grosskreutz, 14.), Reus – Lewandowski (Kehl 87.) MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk