Letartóztatták a Cagliari futballklub elnökét


A Cagliari elnöke, Massimo Cellino is azon három személy között van, akiket a rendőrség letartóztatott az Is Arenas stadionnal kapcsolatos nyomozás kapcsán. Sikkasztás, csalás és vesztegetés vele szemben is. A Cagliari a 2012/13-as idény kezdete előtt tette át székhelyét a Sant’ Elia-stadionból az Is Arenasba. Az új létesítménnyel viszont nagyon sok problémája akadt az olasz klub vezetőinek, mivel biztonságtechnikai okokból az olasz szövetség több esetben is elmarasztalta, albérletbe küldte az együttest. A hírek szerint komoly anyagi gondokkal küzdő alakulatnak a szezonban a Juventus ellen a Parma pályáján kellett játszania, a Roma elleni találkozót elhalasztották, míg az Atalanta elleni augusztusi bajnokit zárt kapuk mögött rendezték meg. Kezdetben úgy volt, a Milan ellen is Torinóban fog játszani a Cagliari, végül azonban az említett találkozóra nem kellett költözködni. A stadionnal kapcsolatos nyomozás kapcsán már megtette az első lépéseket az olasz rendőrség és letartóztatta Massimo Cellino elnökön kívül Stefano Lilliu kivitelezőt, valamint a létesítménynek otthont adó Quartu vezetőjét, Mauro Continit is. Mindhármukkal szemben sikkasztás, csalás és vesztegetés szerepel a vád pontjai között. csakfoci

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk