Magyar Nagydíj – Rosberg nem érti, hogyan teszi ezt Hamilton


A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a 30. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő indulhat az első rajtkockából. A Hungaroringen korábban négyszer győztes, 30 éves versenyző mögött csapattársa és összetettbeli legnagyobb riválisa, a német Nico Rosberg végzett a második, míg a négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája a harmadik helyen. Hamiltonnak ez az idei kilencedik, pályafutása során pedig a 47. pole pozíciója, Mogyoródon pedig ötödször rajtolhat az élről.

Magyar Nagydíj – Rosberg nem érti, hogyan teszi ezt Hamiltonhttp://www.mediatica.ro/hirek/sport/73200/magyar-nagydij-rosberg-nem-erti-hogyan-teszi-ezt-hamilton.html

Posted by mediatica.ro on 2015. július 25.

Az időmérőre 32 Celsius fokos hőségben került sor, az aszfalt 53-54 Celsius fokos volt. A nagy meleg ellenére sok néző követte végig a helyszínen a kvalifikációt. Az edzés első, 20 perces szakaszában a hétvége korábbi részében látottaknak megfelelően a két Manor Marussia és a két Sauber búcsúzott, ám a szabadedzéseken egészen jól szereplő Jenson Button (McLaren) kiesése valamelyest meglepő volt. A leggyorsabb kört ebben a szakaszban is Hamilton teljesítette. A második, 15 perces etap feléhez közeledve a spanyol Fernando Alonso McLaren-Hondája a boxbejárat előtt – vélhetően műszaki hiba miatt – megállt, s a versenybíróság annyira balesetveszélyesnek ítélte meg a helyzetet, hogy piros zászlóval félbeszakította az időmérőt. Alonso nagyjából fél percig egymaga próbálta a boxutca felé tolni a versenyautót, majd megérkeztek a pályamunkások is, akiknek a segítségével aztán rövid idő alatt a garázsba került a McLaren. A döntő szakasz kezdetére egyértelművé vált, hogy vagy az egész hétvégén fölényben lévő Hamilton, vagy csapattársa, Rosberg szerzi meg az első rajtkockát. A pole pozícióról döntő 12 percben aztán a brit vb-címvédő egy tökéletes, 1:22.020 perces kört futott, több mint fél másodperccel volt gyorsabb Rosbergnél, így kétség sem férhetett a sikeréhez. “Eddig kétségtelenül remekül alakul a hétvégénk, a helyszín és az időjárás is nagyszerű, s bár a szezon korábbi részében is jól teljesítettünk, úgy érzem, ideérkezve még inkább javult a teljesítményünk” – mondta Hamilton. “Igazából egyelőre nem nagyon tudom megmagyarázni, miért vagyok lemaradva Lewistól, de reméljük, holnap reggel megfelelő stratégiát dolgozunk majd ki a versenyre, s jó eredménnyel zárjuk a hétvégét” – tette hozzá Rosberg. “Tegnap meglehetősen nehéz napunk volt, gondjaink voltak az autóval, úgyhogy már csak emiatt sem lehetünk elégedetlenek a mai harmadik helyünkkel. Ezen a pályán sokszor érdekes dolgok történnek vasárnap, de ha ilyen marad az időjárás, nagyon nehéz lesz befogni az előttem lévőket” – fogalmazott Vettel. A jubileumi, 70 körös Magyar Nagydíjat vasárnap 14 órától rendezik. A teljes rajtsorrend: ——————— * 1. sor: Lewis Hamilton (brit, Mercedes) Nico Rosberg (német, Mercedes) * 2. sor: Sebastian Vettel (német, Ferrari) Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) * 3. sor: Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) Valtteri Bottas (finn, Williams) * 4. sor: Danyiil Kvjat (orosz, Red Bull) Felipe Massa (brazil, Williams) * 5. sor: Max Verstappen (holland, Toro Rosso) Romain Grosjean (francia, Lotus) * 6. sor: Nico Hülkenberg (német, Force India) Carlos Sainz Jr. (spanyol, Toro Rosso) * 7. sor: Sergio Perez (mexikói, Force India) Pastor Maldonado (venezuelai, Lotus) * 8. sor: Fernando Alonso (spanyol, McLaren) Jenson Button (brit, McLaren) * 9. sor: Marcus Ericsson (svéd, Sauber) Felipe Nasr (brazil, Sauber) * 10.sor: Roberto Merhi (spanyol, Manor Marussia) Will Stevens (brit, Manor Marussia) A további program: —————— vasárnap: futam 15.00* MTI * romániai idő szerint

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk