Már nem reménykedik Erőss Zsolt felesége


Sterczer Hilda, Erőss Zsolt felesége azt mondja, már nem reménykedik. Szinte semmi remény nincs arra, hogy a magyar hegymászók életben vannak – mondta a “Magyarok a világ nyolcezresein” expedíció szóvivője, Vincze Szabolcs az M1 Híradóban.

A megmentésükre küldött serpák sem találták meg Erőss Zsoltot és Kiss Pétert. A két magyar hegymászó hétfőn jutott fel a Nepál és India határán álló 8586 méteres Kancsendzönga csúcsára, ereszkedés közben azonban eltűntek. A Kancsendzönga a világ harmadik legmagasabb, 8586 méteres hegye, India és Nepál között található. Az alaptábor 5500 méteren van. Innen négy tábor van még felfelé. Erőss Zsolték a legfelsőből vágtak neki vasárnap este a csúcsnak. Az expedíció internetes blogján hétfőn jelentek meg az örömteli hírek arról, hogy hosszú, 24 órás mászás után mindkét magyar feljutott a csúcsra. Rögtön el is indultak lefelé, de elfogyott az erejük. Ezután nem tudni pontosan, mi történhetett. Egy spanyol expedíció másnap délelőtt még beszélt Erőss Zsolttal, aki állítólag azt mondta, társa lezuhant a hegyről. Azóta nincs hír róluk. Két serpát is a segítségükre küldtek, de nem találták őket. Az expedíció szóvivője szerint nehéz bármiben is reménykedni: “Hogyha valaki 2 napig nem kerül elő, ilyen magasságban, nincsenek nyomai, akkor az általában a Himalájában egyértelmű jele szokott lenni annak, hogy tragédia történt.” Sterczer Hilda, Erőss Zsolt felesége azt mondja, már nem reménykedik. Már akkor tudta, hogy baj van, amikor kiderült, hogy egy egész napig tartott a csúcstámadás. Nincs bevett módszer az eltűntek mentésére a Himalájában, a bajba került magyar expedíció szóvivője szerint most nagyon sok múlik azon, elég kipihent lesz-e valamelyik serpa, hogy újabb mentőakció indulhasson a két hegymászó felkutatására, hiszen ők is az életüket kockáztatják. A bajba jutottak mentése mindig az adott helyzettől függően történik – mondta Vincze Szabolcs szerdán kora este az MTI-nek. A magyar expedíció két hegymászója, Erőss Zsolt és Kiss Péter eltűnését szerda délelőtt jelentették be, miután a mentésükre küldött serpák sem a 7600 méteren lévő alaptáborban, sem annak környékén nem találták meg őket. A két hegymászó előzőleg sikeresen megmászta a világ harmadik legmagasabb hegyét, a 8586 méteres Kancsendzöngát. Kedd délután óta minden rádiókapcsolat megszakadt a mászókkal. A szóvivő kiemelte: az adott helyzettől függ, indítanak-e bármilyen mentő vagy felderítő akciót az eltűntek felkutatására. A Himalájában nincsen szervezett mentés, mint például az Alpokban, ahol a Vöröskereszttől bárhol lehet segítséget kérni. “A Himalájában vagy összejön egy mentési akció vagy nem” – fogalmazott Vincze Szabolcs. A magyar hegymászók felkutatására indított mentőakciót Kollár Lajos, az expedíció vezetője szervezte. Az alaptáborban ő dönti el, indítanak-e újabb akciót a hegymászók felkutatására. “Ez attól is függ, melyik serpa eléggé kipihent ahhoz, hogy elvállalja a mentést, hiszen az életüket kockáztatják” – hangsúlyozta a szóvivő. A Magyarok a világ nyolcezresein elnevezésű expedíciósorozatot Kollár Lajos, Erőss Zsolt és Mécs László indította el a 2002-es sikeres Everest-mászás után azzal a céllal, hogy a világ mind a 14 nyolcezer méternél magasabb hegycsúcsára jusson fel magyar hegymászó. M1 Híradó | MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk